Gábor Andor, Gelléri Andor Endre, Nagy Lajos válogatott írásai [antikvár]

ILLÉS BÉLA GÁBOR ANDOR Részletek Gábor Andor akkor vállalta az igazságos, a szocialista társadalomért küzdő kommunista harcosok nehéz, áldozatteljes, ezer veszéllyel, százezer szenvedéssel teli életét, amikor a forradalom és ellenforradalom, a szocializmus és kapitalizmus világméretekben folyó, döntő harcában, e harc magyarországi hadszínterén az ellenforradalom aratott véres, a magyar népet hosszú esztendőkre gúzsba kötő győzelmet. A Habsburg-birodalom összeomlásának napjaiban, az 1918-as októberi „őszirózsás" forradalom idején, szinte az egész magyar irodalom csatlakozott a győztes forradalomhoz. Azok az írók léptek fel leghangosabban a forradalom nevében, a győztes forradalom íróinak és költőinek bíborpalástjában, akik pár hónap előtt még az osztrák császár hatalmának tollforgatói voltak, és akik mikor a jobboldali szociáldemokraták árulása és az antanthatalmak fegyverei vérbe fojtották a magyar proletáforra-dalmat, szemérmetlenül tagadtak meg minden közösséget a magyar nép szabadságharcával, és készségesen adták el tollúkat a fehérterror népgyilkos urainak. Sokan ezek közül az írók és költők közül még néhány héttel a forradalom vérbefojtása előtt is régi, harcos, meggyőződéses kommunistáknak vallották magukat — s rögtön az ellenforradalom után a „bűnösök bünhődését" követelték. Gábor Andor, mikor kigúnyolta, megbélyegezte, pellengérre állította a köpönyegforgató lakájírókat, egy új írótípusért és új magyar irodalomért indított harcot. írásaiban többször is különbséget tett a fizikai bátorság és az erkölcsi bátorság között. Önmagát azok közé sorolta, akiknek „csak" erkölcsi bátorságuk van. Szerény volt. A valóságban ő, amikor kellett, vállalta a fizikai kockázatot is, a szenvedést és az életveszedelmet. A fehérterror Magyarországán írta börtöndalait és azt a csodálatos erejű, vérszínű és vérízű, vérlázító dalát a vér-