Személyiség és öntevékenység [antikvár]

"A személyiség" egyike a pszichológiai és pedagógiai szaknyelv leggyakrabban használatos szavainak. Gyors nyelvstatisztikai próbák, is megmutatják, hogy alig egy-két felkapott új terminus (pl. modell, visszacsatolás stb.) vetekszik népszerűségben a "a személyiséggel". A "személyiség" divatba jött.Divat dolga volna csupán a "személyiség" felbukkanása a legkülönfélébb pedagógiai és pszichológiai szövegekben?Az is. Sokszor élnek feleslegesen e szóval - visszaélnek vele -, csupán azért, hogy emelkedettebbnek, szakszerűbbnek tűnjék egy-egy írás, felszólalás a köznapitól elütő szóhasználatával. Pedagógiai dokumentusokban amolyan mágikus varázsszóként hat: elég például a "személyiség kibontakoztatását" emlegetni, és mindjárt kitűnik, hogy a szöveg a neveléstudomány méhében fogant. Hiszen a normális köznapi nyelvben ahelyett, hogy "derék embert szeretnék nevelni gyerekemből" senki sem mondaná azt, hogy "ki szeretném bontakoztatni a személyiségét". (A felszabadulás utáni évek színvonalas pedagógiai folyóirata az Embernevelés címet viselte; ma talán úgy hívnák: Személyiségformálás vagy Személyiségkibontakoztatás. Mást s többet jelent-e azonban a személyiségformálás, mint az emberré nevelés? S mi is az a személyiség, amelyet "kibontakoztatunk"?)Vajon az általánosan elterjedt szóhasználat mögött egységes és világos személyiségfogalom húzódik-e meg?Nem feltétlenül.