Bővebb ismertető
Borítói kopottasak, karcosak, néhol repedezettek. Alsó és felső lapélén enyhe elszíneződésekkel, megsárgult szórt foltokkal.
Részlet: Az érzékfeletti megismeréshez vezető, ebben az írásban ismertetett út olyan átéléshez vezet, amivel összefüggésben különleges jelentőséggel bír az, hogy aki törekszik rá, vele kapcsolatban semmilyen ámításnak, vagy illúzióknak ne adja oda magát. És közel áll az emberhez, hogy ámítsa magát abban a vonatkozásban, ami itt szerepet játszik. Az ámítások egyike -különösen súlyos-, ha a lelki átélés egész területét, amelyről az igazi szellemtudományban szó van, úgy tólja el, hogy az a babona, a víziós álmodás, a médiumizmus és az emberi törekvések egyik-másik elfajzásának körzetébe soroltan jelenik meg. Ez az eltolás gyakran abból származik, hogy egyeseket, akik a maguk igazi megismeréstörekvéstől távolra került módján utat szándékoznak keresni az érzékfeletti valóságba, ennek során azonban a nevezett elfajzásokba esnek, olyanokkal tévesztenek össze, akik az ebben az írásban megmutatott utat kívánják járni. Amit az itt körvonalazott úton él át az emberi lélek, teljes egészében a tiszta szellemi-lelki tapaszolás mezején zajlik le. Ilyet csak azáltal lehet átélni, ha az ember még egyéb belső tapasztalatai számára is annyira szabaddá és függetlenné képes tenni magát a testi élettől, mint amilyen a közönséges tudat élményei során olyankor, amidőn a kívülről észleltekről, vagy a belülről megkívántról, érzettről, akartról olyan gondolatokat alkot, amik nem magából az észleltből, érzettből, akartból származnak.
Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, a Waldorf-pedagógia atyja, író, dramaturg, tanár, a spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója, emellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle.
Rudolf Josef Lorenz Steiner 1861. február 27-én született, két testvére volt: húga, Leopoldine és öccse, Gustav. Rudolf gyermekkorát Mödlingben és Pottschahban töltötte. Iskolába Lajtaszentmiklósra és Bécsújhelyre járt.
1890-től a Goethe–Schiller-Archívum állandó munkatársa Weimarban. Részt vesz Goethe természettudományos írásainak újabb kiadásában. Ebben az időben találkozott Hermann Grimm-mel, Ernst Haeckellel és Eduard von Hartmann-nal. 1891-ben a filozófia doktorává avatják a rostocki egyetemen. 1892-ben megjelenik disszertációja Wahrheit und Wissenschaft (Igazság és tudomány) címen.
1902-ben felajánlották neki a Teozófiai Társaság német szekciójának főtitkári tisztségét, amit azzal a feltétellel vállalt el, hogy kizárólag saját nézeteit fogja képviselni. Ebben az időszakban fektette le az antropozófia (antropos: ember, sofia: bölcsesség) alapjait, és ekkor találkozott Christian Morgensternnel és Édouard Schuréval. A Társaság keretein belül tartott előadásaiban 1902. október 6-án hangzott el először nyilvánosan az „antropozófia” kifejezés, az emberiség fejlődéstörténeteként értelmezve. Tevékenysége ezután ennek a fejlődéstörténetnek a kidolgozására koncentrálódott.
1924 őszén egészsége romlásnak indult, előadásait kénytelen volt rövidebbre fogni. Betegsége idején az 1923-ban megkezdett önéletrajzát (Mein Lebensgang – Életutam) folytatta, de ezt a művét végül nem sikerült befejeznie. 1925. március 30-án hajnalban elhunyt.