Bővebb ismertető
Közismert az embereknek az a tulajdonsága, hogy hamar elfelejtkeznek bizonyos dolgokról. Így bizonyára már a múlt ködébe vész, hogy 1999-ben és 2000-ben nagy vitákat kavart, hogy mindkét év december 31-éjét is évszázad búcsúztatójaként lehessen megünnepelni. Vagyis a kereskedelmi értékesítések miatt kiemelkedően fontos volt, hogy melyik év a XX. század utolsó éve. Egy azonban biztos, hogy 2001-től kezdve az a szóhasználatunk, hogy "múlt századi", más értelmezést kíván meg. Ugyanis 2001-től, ha valakinek a szájára jött, hogy "múlt századi", akkor az esetek többségében még a XIX. századra gondolt, pedig már biztos, hogy ettől az évtől kezdve a XX. századot kell ezen kifejezés alatt érteni.
Amíg a XX. század harmadik harmadában a múlt századi kifejezés mindig a rég elmúltat fémjelezte, addig most már a jogosan használt "múlt századi" már a nem is olyan régi időket is magába foglalja. Ebben a füzetben összefoglalt múlt századi interjúk kizárólag a múlt század utolsó 1/5-éből, vagyis utolsó két évtizedéből származnak. Valamennyi megjelent nyomtatásban.