A nyelvek világában [antikvár]

Részlet: Magyar nyelő! édes nemzetemnek nyelve! teáltalad szólal-iám én meg legelőször, teáltalad hangzott először az én füleimbe az édes anyai nevezet, te reszkettetted meg először a levegő eget, amelyet legelőször szíttam az én bölcsőm körül, s te töltötted be azt az én nevelőimnek, az én hazámfiainak, az engemet szeretőknek nyájaskodásaival, teáltalad kérte az én csecsemő szám a legelső magyar eledelt, a te darabolt ízecs-kéiden kezdettek kifesteni az én gjfbrmeki elmémnek első ideái, mint a született hajnalnak apró sugárai, mikor a világosság lenni kezd. Azóta, mind e mai napig is, az én ifjúságomnak változó sorsú napjaiig, édesebben hangzott terajtad az életnek közbeszéde s a pajtásságnak édes szava. Az én elmémnek gondolatja mindenkor feljebb emelkedett teáltalad, mint más idegen nyelvek által, & a le kedves tolladból kicsorgott írásokban több örömet tcááltam, mint az idegeneknek legtanultabb munkáiban,