Kedvet virágoztató magyar népmesék [antikvár]

EGYSZER VOLT... Ezzel a két szóval csurran meg a mese méze a mesélő ajkán. Ha ezt a két szót halljuk, boldogan merülünk bele a többi szóba, ami utána következik: a mesébe. És nem törődünk azzal sem, hogy így folytatódik: „hol nem volt". Mert bár az eset nem történt egészen így, ahogy elmondjuk, mégsem hiábavaló elmondani. Mi az oka annak, hogy annyira szeretjük a mesét, - talán még jobban, mint a valódi hírt? Mi az oka annak, hogy nemcsak a gyermek, hanem a felnőtt is vágyódik a mese után? Mert jegyezzük meg jól: a jó mesét nemcsak gyermekek hallgatják. A mesére minden egészséges lelkű embernek igénye van. Főkép azért szeretjük a mesét, mert a mese: az élet javított kiadása. A mesében helyrezökken mindaz, ami az életben torz, ferde, suta. A mesében az történik, amit az ember igazságosnak érez, vagy amit szeretne. A mesében a legokosabb, legjobb vagy legügyesebb győz. Nem a legerősebb, a leghatalmasabb vagy a legdühösebb. Akárhány feje van a sárkánynak, végül mégis levágják mind, s néha a legkisebb babszemvitéz vágja le. A vasorrú bába hatalma akármilyen titokzatos és nagy, gyermekek is legyőzhetik, ha az ő oldalukon van az igazság.