Bővebb ismertető
Hogyan s mikor keletkezett a zene, mióta és miért zenél az ember? erről nem tudunk semmi biztosat. Hogyan és mit zenélt a több ezer éve élt ember? erre is legfeljebb következtetni próbálnak a mai "primitív"(ősközösségi vagy ahhoz közel álló fokon élő) társadalmak, népek szokásaiból. (Hangszereiket a néprajzi, régészeti múzeumokban láthatjuk.)
A régi nagy rabszolgatartó államok zenekultúrája (babiloniaiak, zsidók, görögök, rómaiak) már több adat volna, de dallam - néhány görög példán kívül - nem maradt ránk. Ám a görögök szerepe még így is igen jelentős volt az európai zene megalapozásában. Ők adtak először rendszeres zeneelméletet (hangsorok, hangközök), s úgy fogalmazták meg a zene szerepéről, értelméről vallott felfogásukat, hogy az nemcsak a következő századoknak szólt, de ma is elfogadhatjuk: "Azért van olyan nagy fontossága a zenei nevelésnek, mert a ritmus és dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják, s jó rendet hozva magukkal - azt, aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezett lelkű emberré teszik... A zene nem végződhetik másutt, mint a szép szeretetében." (Platon.)