Opera kézikönyv [antikvár]

Az utóbbi másfél évtized alatt örvendetesen szélesedett az operalátogatók köre, egyúttal megnőtt az olyan művészetkedvelők száma, akik komolyan érdeklődnek e csodálatos műfaj különböző elméletei, valamint gyakorlati kérdései iránt. A magyar könyvkiadás már eddig is szebbnél szebb kiadványokkal sietett az operakedvelők segítségére, hogy hallgatókból értőkké váljanak és mentől tudatosabban gyönyörködhessenek a halhatatlan mesterek remekműveiben. Az opera műfaja azonban végtelenül gazdag. Kincsei szinte kimeríthetetlenek, és számos kérdés eddig jórészt kiaknázatlan maradt, sőt sok az olyan probléma, amelyről magyar nyelven még egyáltalán nem szólottak. Figyelmet érdemel például az a hallatlanul érdekes jelenség, hogy a prózai színházak látogatói - még azok is, akik valóban lelkes és rendszeres színházlátogatóknak számítanak - egy Shakespeare- vagy Schiller-drámát egész életükben aligha néznek meg többször, mint hatszor, legfeljebb nyolcszor, más színdarabot talán még annyiszor sem, az opera hívei pedig az egész világon évről évre újból és újból elzarándokolnak meghallgatni egy lényegében csak igen lassan kicserélődő repertoárt. Így azután nem ritka az olyan operabérlő, aki egy emberöltő során húsz-huszonötször is elszórakozik a "Szevillai borbély"-on, vagy végigkönnyezi a "Pillangókisasszony"-t, és mindig újabb szépségeket fedez fel benne. E páratlan vonzerő "titkát" aligha intézhetjük el egyszerűen azzal, hogy: "az opera jobban hat az érzelmekre, mint a színház, a közönség pedig - állandóan fokozódó intellektualizálódása ellenére is - végeredményben mégiscsak elsősorban érzelmileg befolyásolható lényekből áll."