A kétdimenziós ember [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
Balázs ​Béla 1924-ben, alig negyedszázadnyira a film születésétől, nagy hatású könyvében a következőket írta: „A film a fogalmak és szavak alá eltemetett embert ismét a napvilágra emeli, és közvetlenül láthatóvá teszi." (A látható ember) Szép, sőt – egy filmesztéta szemében – költői. Számunkra azonban történeti értéke miatt jelentős: jelzi, hogy a film születése kinyitotta a képek Pandora-szelencéjét. Belátható ugyanis, hogy a mai ember való életében soha sincs fogalmak és szavak alá temetve. Ellenkezőleg. Vajon a képekkel körülvett ember – immár a film egy évszázados történetét is maga mögött tudva – hogyan tekint a mozgóképre? Megfejtette-e sajátossága minden titkát, vagy ellenkezőleg, kezd megcsömörleni, és csak az erős hatások tartják izgalomban? A kétdimenziós ember ebben az új helyzetben tekinti át a filmet alkotó formai és tartalmi sajátosságokat. Szem előtt tartva, hogy a film röviden: az alkotó, a mű és a közönség egysége.