Mezőtúr fazekassága 1813-1914 [antikvár]

Mezőtúr az Alföld második legnagyobb fazekasközpontja, a korsósmunka terén pedig országosan első. A múlt században a híres "túri korsó" minden háznál nélkülözhetetlen volt. A századfordulón száznál több mester dolgozott - 114 fő - és ma is erőteljes agyagipari szövetkezet működik. A kerámia-irodalomban Mezőtúr mégis alig képviselt, emlékanyaga alig publikált. A Néprajzi Múzeum őrzi a legtöbb és a legrégibb mezőtúri cserépedényt, csaknem ezer példányt, ennek törzsanyaga Györffy István Nagykunság környéki gyűjtőútjáról származik. Mindez indokolja, hogy a Néprajzi Múzeum fazekasság kiállítással köszöntse a 600 éves évfordulóját ünneplő várost. A mezőtúri kerámia világosan korszakokra oszlik, világosabban, mint bármely más központ emlékanyaga. A XIX. század elején Túron olyan mázatlan feketeedényt égettek, mint napjainkban Nádudvaron, és ugyanúgy kaviccsal csiszolták, "sikárolták". Fő készítményük a vizeskorsó volt, a mestereket "korsós"-nak nevezték. A túri embert messzi földön - a Balkán országaiban - "korsós"-nak mondták akkor is, ha nem az volt a mestersége. Minden edény árát a korsóhoz viszonyították, "korsószám" beszéltek (az értékegység az állattartás "számos állat" fogalmához hasonlítható).