Gyöngyfüzér az Anyaságról [antikvár]

- Kislányom, jaj, ugye, nem haragszol, hiszen már 30..., 40..., 50... éves vagy, magad is anya, nagymama - és én még mindig így szólítalak! - Drága Édesanyám, hogyan is haragudnék! Csak mondhatnád még, újra meg újra! Ám az örök útra léptél, így már csupán emlékezhetem Reád. Milyen szívesen nyújtanám át ezt a könyvet, bocsánatot kérve általa minden távollétemért, nem mosolygásomért. S Te mosolyognál, mert az anyai szeretet, odaadás nem függ tárgyaktól, gesztusoktól, jóságtól, elvárásoknak megfeleléstől, nem viszonoz - egyszerűen létezik, van, ad, árad mindenkor. Hiszen ők, az anyák a táplálók, az életbe indítók, a fészekmeleg teremtői és őrzői, a féltve óvók, a biztos támaszok, a ragyogva büszkék, a rettegve elbocsátók, a csöndben visszafogadok, az érdek nélkül szeretők, a legtöbbet remélők, a legkevesebbel beérők - a legjobbak, a legtöbbek. Az anyanyelvet is tőlük kapjuk, hogy általa adhassuk magunkat a világnak, és általa kaphassunk a világtól. Az anya a Mater, az örök Matéria: a folyvást befogadó és teremtő anyag, a lét megújító letéteményese.