Szavak és színek IV. [antikvár]

Magamról Megadta az élet az alapot oszt még néhány lapot. 59 évem van énnekem de még szól az énekem. Volt néhány kudarcom azért még virul az arcom. Az ember könnyen felejt ami rossz, azt elejt. Van, amikor letörök de a remény az örök. Nem állok az elmúlás mellé nem futok az öregség elé. Megálljt mondani muszáj s mosolyra nyílik a száj. A tavasz még ringat jókedvemben meg nem ingat. Messze még az alkony bíbora ízlik még az élet bora. Az ég nem mindig így kéklett most felhőtlenül kék lett. Az ősz időnként ideáll nekem az elmúlás nem ideál. Működik még a szerelem kútja virágos még az életem útja. Csábítgat még a jóra nem siet az óra. A hold is a kedvem kereste valamelyik felhőtlen este. Nem fordultam el daccal élveztem rózsás arccal. Néha kergetem a délibábot de nem mozgathatnak, mint bábot. A tavasz virágos kalapján az évszakok forgása alapján a hajnali versírás nekem nem sírás. Örömöm benne találom olyan jó, mint egy álom. Szolgálom a sorsom tettel még kellek, mert nem tett el.