Sorsferdítő idők [antikvár]

Bevezető A valódi szellemi élet az 1956-os forradalmat követő évtizedekben bensőnkben zajlott és a perifériákon. Padlásszobákban, poloskás legénylakásokban, műterem-kiállításokon, klubokban. Ha búvópatakszerűen Is, de volt, és komoly értékek teremtődtek. A SORSferdítö /DÓ'/( visszaemlékezéseiben jórészt ezt az időszakot Idézem fel, valamint fényművészetem indulását, s azt a nemzetközi érdeklődést, amelynek legfontosabb következménye a világ első mediális kutatóintézetébe, Cambridge-be, a Ivlassachusetts Institute of Technologyn működő Center for Advanced VisuaI Centerbe való meghívásom, tagságom. Ehtiez az experimentális munkához kapcsolódnak a nagyszabású „technikai művészetekre" épülő kiállításokra való meghívásaim a Frankfurt am Main-i Licht-BlickAö\ a koppenhágai Lux EuropaHg. A hazai művészeti irodalom ezekről a meghatározó jelentőségű kiállításokról keveset tud, noha a fényművészet már- már magyar unikum, és a nemzetközi fényművészet legjelentősebb tárlataihoz tartoznak. 1956 felszabadító élményéhez kapcsolhatom azt a felismerést Is, hogy ha valóban létrejön közösség, az nagy erő. Ez olyan lépésekre késztetett, melyek az elszigeteltséget oldják: csoportok, kiállítások szervezésére {Progresszívek, Szü-rer]on, R-kiállítás, fényszimpóziumok. Nemzetközi Kepes Társaság, Nemzetközi Fényműhely stb.). 1956 elszántságát a terror sem törölhette teljesen el, s a későbbi „puha diktatúra" sem volt képes rá. A kiszolgáltatottság és megalázkodás széles körű volt ugyan, de korántsem mindenre-minden-kire kiterjedő. Mindig maradt egy vékony, időnként nagyon vékony réteg, amely elfogadhatatlannak ítélte a „realitást". Hamvas Béla elment akácfagyökeret ásni, majd földi epret árulni a szentendrei piacra, Gyarmathy Tihamér hajósza-