Scheiber Hugó [antikvár]

KÖZÉP-EURÓPA CLOWNJA Különös csetlő-botló, árva alakja a magyar képzőművészet történetének Scheiber Hugó. Szeretetreméltó és szívszorító jelenség. Akrobatikus erőfeszítéseinek sorát csendben hajtotta végre és mosolyogva nélkülözött azért, hogy eljátszhassa azt az üdítő melódiát, amit - akárcsak Karinthy Frigyes cirkuszának hegedűse - eredendően a szívében hordott. Sorsa alig adott számára lehetőségeket, magánélete is egészen szűk térre szorult, hogy átadja helyét annak a játéknak, melyet gyermeki komolysággal művelt: a festészetnek. Scheiber Hugó - a homo ludens - szinte egyedülálló a magyar képzőművészet történetében. A szünet nélküli gyakorlat biztossá tette kezét, hogy könnyed legyen, hogy gondtalan derűt hitessen el még olyankor is, amikor a világ sora - s benne az övé is -komorra fordult. 5 bár o kor árnyéka rávetül életművére, az elvégzett munka feletti öröm átragyog rajta, akárcsak a fény: a napnak, a villanynak vagy a reflektornak a fénye, amit oly szívesen ábrázolt. A magyar és európai történelemnek száguldó, irracionalitásban nem szűkölködő szakaszát játszotta végig anélkül, hogy a kortárs magyar művészet tépelődéseibe bonyolódott volna, s mégsem volt vak környezetének mozgásaira. Harsány és érzékletes kifejezőeszközeivel - melyek mint álruhák, maszkok fedik el vagy mutatják meg igazi indulatait - reagált rájuk. Úgy fullasztja nevetésbe korának hajmeresztő, nyaktörő mutatványait, mint ahogyan a bohóc a cirkuszi műsor valamely számának groteszk paródiájával fellazítja rémülettől kővédermedt tagjainkat és melegítő nevetésre ingerel. A lélegzetelállító cselekményre békaperspektívából tekintő nézőt visszahelyezi saját normális pozíciójába azzal, hogy lehetővé teszi neki az elnézést, a könyörületet. Scheiber Hugó nem a jégszívű, csillogóruhájú fehér bohócok fajtájából való, hanem a Dummer Augustokéból, akik jót akarnak, erőlködnek, lábukon óriási, csámpás cipőt viselnek, tarkafoltos kabátot, keménykalapot hordanak és nincsen ing a nyakkendőjük alatt. Akik keserű arcvonásaikra füligérő nevető szájat festenek, akiket elgáncsolnak, elpáholnak, nyakon öntenek, akik környezetük minden rejtett gonosz indulatát felszínre hozzák, s akiknek a nézőtér végül is odaadja a szívét, amit az artisták elképesztő és félelmet keltő produkcióikkal - a csodálat mellé - nem mindig kapnak meg. Eredeti tehetségét, előadásmódjának robusztus erejét korán felfedezték, s szinte ezzel egyidőben kezdtek fanyalogni felette. Bizonyos, hogy groteszk alakja nehezen illeszkedik a magyar képzőművészet fennkölt, finomkodó vagy fontoskodó arénájába, ahogyan az ő kötetlen nézőpontjából az akadémikus, a nagybányai vagy az avantgard áramlatokat láthatjuk, akárcsak Karinthy görbetükrében a magyar és világirodalmat. Elhelyezése a magyar művészet folyamatában ma is nehéz feladat méltató! számára. Ha egyáltalán szóra érdemesnek tartják, szívesen sorolják a bohémek közé, jóllehet a század első két évtizedének ún. „bohém" korszakában nem állott közelebb ehhez az életformához, mint bármely más munkásból lett, ritkaságszámba menő festőművészünk - mint pl. Nagy Ba- < Scheiber Hugóról készült fotók: 1894 k. Boszniában (1) 1925 k. lokósában (2) 1948 k. a pesti utcán (3)