Bővebb ismertető
Első pár oldalán a fűzés mentén kis folttal. Lapélein pár halvány folttal. Védőborítója kissé elszíneződött, foltos. Papírdoboza hiányzik.
Barcsay Jenő. Művészeti anatómia. Budapest, (1985). Corvina Kiadó (Kner Nyomda). 320 p. (oldalszámozáson belül CXLII számozott tábla). Kilencedik kiadás. Az anatómiai atlasz tudományos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. Első ízben negyvenegy esztendeje jelent meg. Azóta idehaza és külföldön egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve lett a művészeti oktatásnak, hasznos segítője a képzőművészeti alkotómunkának, de élvezettel forgatják lapjait a szép rajzok kedvelői is. BARCSAY JENŐ (1900 - 1988): "1924-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Vaszary János és Rudnay Gyula növendékeként. 1926-27-ben Párizsban, 1929-30-ban Rómában dolgozott ösztöndíjasként. Első gyűjteményes kiállítását 1922-ben rendezte az Ernst Múzeumban. 1945-től 1974-ig főiskolai tanár. Pedagógiai munkásságának tanulságait foglalta össze több idegen nyelven is megjelenő "Művészeti anatómia" és "Ember és drapéria" című könyveiben. 1925-től kiállító művész. Munkáit az Ernst Múzeum az Ernst Múzeumban, a Tamás Galériában, a Nemzeti Szalonban mutatta be, és 1929-ben, majd 1964-ben szerepelt a Velencei Biennálén. 1929-től nyarait Szentendrén töltötte, ahol az ódon hangulatú kisváros főleg barokk kori építészeti emlékeivel, szelíd hajlatú dombjaival festészetének egyik kiapadhatatlan ihlető forrása lett. Kezdetben monumentális hatású figurális képeket, később, főleg Szentendre ihletésére, a konstrukciót erősen hangsúlyozó tájképeket, majd geometrikus absztrakt kompozíciókat festett. Hosszú pályája során kialakított jellegzetes stílusát a szigorú szerkezet és a mély tüzű kolorit nagyszerű egysége határozta meg. Következetes művészi útja, nagy hatású tanári munkássága Barcsay Jenőt a magyar művészet kiemelkedő alakjává avatja." - Forrás: kieselbach.hu. Egészvászon, illusztrált kiadói védőborítóban.
Nagybarcsai Barcsay Jenő (Katona, 1900. január 14. – Budapest, 1988. április 2.) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művészpedagógus, tanár.
1919 és 1924 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Vaszary János növendéke volt. Tanulmányai után több alföldi és dunántúli művésztelepen is megfordult, többnyire borongós hangulatú, mély tónusú tájképeket festett. Állami ösztöndíjjal 1926 és 1927 között Párizsban, majd 1929 és 1930 között Olaszországban járt tanulmányúton. Az 1930-as évek elejétől kezdett el Szentendrén dolgozni: a nyarakat rendszerint a festői kisvárosban, míg az év többi részét Budapesten töltötte. A külföldi utak tanulságainak leszűrődéseként ekkor vastag, fekete kontúrokba foglalt élénk színek és tiszta kompozíció jellemezte festészetét. A második világháborút követően művészete még határozottabban a szilárd kompozíció, a konstrukció bűvkörébe vonódott. Szentendrei motívumaiból kiindulva síkgeometrikus kompozíciókat festett, módszerét később az emberi figurákra is kiterjesztette. Művészetpedagógusként is fontos szerepet töltött be a hazai művészeti közéletben: 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, elveit pedig könyvekben foglalta össze.
Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített (Asszonyok c. alkotása Miskolcon; Nemzeti Színház előcsarnoka; újpesti fürdő; szentendrei városháza). A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére, mely munkához muránói üveget használt, és először kreált aranyból hátteret.
Élete utolsó éveiben gerinc- és ízületi betegség miatt már nehezen dolgozott, de az ecsetet sohasem tette le. 88 évesen érte a halál.