Újkori építészettörténet [antikvár]

A világ egyik legjelentősebb alaptörvénye a mozgás, az állandó változás. Az ember élete éppen úgy része ennek az állandó változásnak, történésnek, mint minden mozgás, ami a világon történik. A mögöttünk lévő múlt és az előttünk lévő jövő érintkezési pontja a minden kori jelen, mely állandó előrehaladó mozgásban van. Az állat számára csak a jelen létezik. Az ember ezzel szemben a térbeli viszonylatokon túl az idő koordinátarendszerében is él. A múlt tanulságaira építi a jelent és ezen túlmenően a jövőt is. Ezért az egyén számára döntő jelentőségű az emlékezés, a múltból leszűrt tapasztalat, mely rányomja bélyegét a jelenkori viselkedésére is. Ha az embernek nem volna emlékezetében élő múltja, nem volna bázisa, alapja, melyről a jövő felé tekinthetne. Hiányoznék a történés, fejlődés előremutató törvényszerű vonala. A jelen elszigetelődő pontjából - irány nélkül - tétován keresné a továbbhaladás útját. Aki a fejlődés törvényszerű folyamatát tudatosan átéli, az tisztában van a világban betöltött szerepével, jelentőségével, haladásának útja is határozott. Ami az ember, az egyén számára az emlékezés, az a kollektíva, a társadalom számára a történelem. Korunkban a társadalmi gondolat soha nem látott magas fokra jutott. Soha nem került még olyan intenzíven előtérbe a fejlődés, a történés a társadalom szempontjából, - mint napjainkban. Ez a felismerés döntő módon rányomja bélyegét a mai történelemtudományra, s a maga szűkebb körén belül az építészettörténetre is.