Bővebb ismertető
Bevezetés
A vi.l^g egyik legjelentősebb alaptörvénye a mozgás, az pllandó változás. Az ember élete éppen ugy része ennek az állandó változásnak, történésnek, mint minden mozgás, ami a világon történik.
A mögöttünk lévő mult és az előttünk lévő jövő érintkezési pontja a mindenkori jelen, mely állandó előrehaladó mozgásban van. Az állat számára csak a jelen létezik. Az ember ezzel szemben a térbeli viszonylatokon tul az idő koordinátarendszerében is él. A mult tanulságaira épiti a jelent és ezen túlmenően a jövőt is. Ezért az egyén számára döntő jelentőségű az emlékezés, a múltból leszűrt tapasztalat, mely rányomja bélyegét a jelenkori viselkedésére is. Ha az embernek nem volna emlékezetében élő múltja, nem volna bázisa, alapja, melyről a jövő felé tekinthetne. Hiányoznék a történés, fejlődés előremutató törvényszerű vonala. A jelen elszigetelődő pontjából - irány nélkül - tétován keresné a továbbhaladás útját. Aki a fejlődés törvényszerű folyamatát tudatosan átéli, az tisztában van a világban betöltött szerepével, jelentőségével, haladásának utja is határozott.
Ami az ember, az egyén számára az emlékezés, az a kollektiva, a társadalom számára a történelem. Korunkban a társadalmi gondolat soha nem látott magas fokra jutott. Soha nem került még olyan intenziven előtérbe a fejlődés, a történés a társadalom szempontjából, - mint napjainkban. Ez a felismerés döntő módon rányomja bélyegét a mai történelemtudományra, s á maga szűkebb körén belül az építészettörténetre is.
Az épitészeti alkotás meghatározó tényezői:
1. A történeti fejlődés /a kor/.
2. A hely /kulturtáj/.
3. Az alkotó ember /a művész egyénisége/.
/Valójában minden művészeti alkotás az idő, a tér és az ember dimenziójában nyer teljes meghatározást./
Bővebben vizsgálva a fentieket az alábbi megállapításokat tehetjük:
Mindhárom tényező két ellentétes, egymással dialektikus harcot vivó pólusra bontható:
1. A kor: a/ az igényre /ez a fizikai és eszmei értelemben érvényesülő
funkcióban jelentkezik/, b/ a technikára /vagyis a megvalósítás lehetőségére, az adott
korban rendelkezésre álló szerkezetekre, anyagokra, adottságokra/.
- 3 -