Bővebb ismertető
BEVEZETES
Hogy ez afféle női kalendárium lenne?! Az is, de persze a férfiak is ott vannak, felbukkannak, olykor főszerepet, sőt nőktől elorzott főszerepet játszanak akárcsak az életben. Ha úgy vesszük, szeszélyes és csapongó, mint amilyennek (a közhelyes képzelgések) a nőket tartják. Ki-kilép az idő szoros kötelékéből és sorrendjéből, tehát semmiképpen sem napló. Kalendáriumhoz is csak annyi köze van, hogy az írások valamiképp kötődnek dátumokhoz, jeles napokhoz, néha egymáshoz, máskor csak szabad asszociáció révén sorakoznak egymás után. Ami valóban összeköti őket, az a szerzői szándék. Egyvalamiben azonban mind hasonlítanak egymásra: nincs egyetlen olyan írás sem, amelyiknek ne legyen női szereplője. A szereplők - nők és férfiak - természetesen mind élő, a történelem és idő forgatagában létező alakok, akiknek élete valamiképpen ismert maradt, ha sokszor csak az érdekességük, kirívóságuk, a mindennapitól elütő különlegességük folytán.
Azt mondják, hogy a nemek közötti különbségek napjainkban egyre csökkennek. Karinthy Frigyesnek mondta egyszer egy ismerőse: Uram, Ön nem ismeri a női nemet. Mire az író szellemes válasza a következő volt: Igaza van. Én csak a női igent ismerem.
Sokan azt állítják (ez mindig mindennel így van!), hogy minden testi sőt szellemi látszat (egyenjogúság, uniszex) ellenére a férfiak és nők közötti különbségek igenis egyre hangsúlyosabbakká válnak. Ennek bizonyítéka az öntudatos nő. Én Karinthyt parafrazálva ezt úgy fogalmaznám meg, hogy miközben a nem-ek között a különbségek egyre inkább csökkennek, ugyanakkor az igen-ek között egyre inkább növekednek.