Hajdanvolt szépasszonyok [antikvár]

/zonu AZ iiiwí10indenben megfogadom tanácsodat, őrangyalom - válaszolt állhatatosan Szindbád, a hajótöröttek kimondhatatlan hálájával, mert éjjelenként még bujdosó zokogás csuklott az álmában egy nö miatt, aki gonoszul viselte magát. Az utcán hirtelen megállott lehajtott fővel, az út közepén nem figyelt a vágtató kocsikra, és a kirakatok előtt ácsorgott, anélkül, hogy bármit is látott volna a kiállított portékákból. Utcákba került, amelyekben sohasem járt azelőtt, és az idegen házak között szívesen eltévedt, ismeretlen, messzi nagy városba képzelte magát, ahol céltalanul kóborol, míg a szállodában felbontatlan levelek várják. És a nő nevét sem merte már kimondani a fizikai fájdalom miatt, amelyet e névnek említése okozott, a torkától a térdéig rohant át testén az áradat, hő-emelkedést mutatott a hóna alá dugott műszer, midőn néha elővette az ő arcképét, jóleső bánattal hajtotta két karjára a fejét, midőn egyedül volt. .Milyen jó volt őt szeretni!" írta egy papiros szeletre, amelyet a hídról a Dunába dobott. És a dereka kiegyenesedett, a szeme fölvillant, ostoba izgatottság hajtotta meg a szíve kerekét, mint a fűrészelőjátékot egy széllendülés a háztetőn, ha valakit valahol látott hátulról, akinek a járása az ő járásához hasonlított, fí Ez volt már a nő neve, a többi be-tijre nézve esküt tett Bánatváriné kezeihez, hogy sohasem mondja ki. F. A katonák sapkagombjában és a boltosok cégérén minden F betűt külön-külön megnézett Szindbád, A cukrászok és divatkereskedők F betűje hajlékony derekát hozta emlékezetébe, és a nő karcsú, sokszor mutogatott lába játszott őfelsége monogramjában a királyi lak tulipánjaiban, melyet ez idö tájt a fökertész F1 alakjában ültet a fö-erkély környékén. .Bizonyosan öngyilkos leszek falun" - gondolta magában Szindbád, amíg Bánatváriné anyáskodó meggyőződéssel vezette karjánál fogva a belvárosi utcákban. És már a napokat számlálták, amikor elhagyják a fővárost, a .csúf embereket, akik irigyelik boldogságunkat" -mondta Bánatváriné. A babonás tárgyakat, amelyekkel életében körülvette magát: halovány arcú, frakkos, fodros hajzatú férfiak elefántcsontra festve, akikbe szerelmes lett volna Bánatváriné, ha véletlenül abban a korban szülelik, mikor a képecskéket festették, és a könyvek az éjjeliszekrényről az utazótáskába kerültek, Petőfi együtt utazott Benedek Aladárral, mert Benedek Aladár versei óta nem olvasott költeményt az úrnő, a nagy egyiptomi álmoskönyv és Gondolatok a Karthauziról, valamint a Kártyajátékok könyve (amelyre faluhelyen szükség van, midőn a játéknál fölhevült hono-ráciorok az asztal lapját verdesik) és egy csontkoponya együtt teszik meg az utat. A pisztolyomat se felejtem itthon - mormogta a hervatag, drága, ábrándos nők hangján Bánatváriné. - Utolsó szerelmem ön, Szindbád, azután már nem érdemes élni, ha elhagyott. Szindbád, aki zsebre dugott kézzel nézte az útikészülődést, mintha semmi köze sem volna a tátongó nagy kofferekhez, amelyeken a világvárosok szállodáinak cédulái piroslottak, arra gondolt, estve majd magához veszi Bánatváriné pisztolyát, és többé nem megy haza a falusi házba. Egy ronggyá szakadozott levelet aranydobozban megtekintett, mielőtt a ládába jutott volna. - Az a férfi írta búcsúzóul, aki legjobban szeretett - suttogta Bánatváriné, és keresztet vetett.KiildyQyulaiSiindbld