Európa furcsa halála [antikvár]

Bevezetés Európa öngyilkosságot követ el. Vagy legalábbis vezetői az öngyilkosság mellett döntöttek. Az, hogy az emberek velük tartanak-e ezen az úton, már más kérdés. Amikor Európa öngyilkosságáról beszélek, nem arra gondolok, hogy az Európai Bizottság szabályai túlzottan basáskodóvá váltak volna, vagy hogy az Európai Jogok Egyezménye ne felelne meg e közösség érdekeinek. Mindezt úgy értem, hogy az általunk európaiként ismert civilizáció követ el öngyilkosságot, és sem Nagy-Britannia, sem a nyugat-európai országok nem tudják elkerülni ezt a sorsot, mivel mindannyian ugyanabban a betegségben szenvednek. Ennek eredményeként a legtöbb ma élő ember még meg fogja tapasztalni az általuk ismert Európa eltűnését, és népei elveszítik az egyetlen otthonuknak nevezhető helyet a világon. Lehetne minderre azt mondani, hogy az öreg kontinens vesztét már számtalanszor hirdették a történelem során, és Európa nem is lenne Európa ezek a rendszeres, halált jósoló kinyilatkoztatások nélkül. De ezek között is van a többinél hatásosabb időzítésű. Stefan Zweig először 1942-ben publikált, Die Welt von Gestern (A tegnap világa) című művében írta ezt a kontinensről a másodikvilágháború felvezető éveiben: „Éreztem, hogy Európa halálra ítéli magát önnön őrülete által, romlás vár régi szent hazánkra, a nyugati civilizáció bölcsőjére és parthenonjára." Zweig számára kevés dolog nyújtott reményt; az egyik az volt, hogy Dél-Amerikában - ahová végül is elmenekült - még látta saját kultúrájának csíráit. Argentína és Brazíha esetében tanúja volt, hogyan tud egy kultúra átmenekülni egyik helyről a másik-