Bővebb ismertető
Munkám a világnak azt az átalakulást kíséri végig, amely 1789 és 1848 között ment végbe az 1789-es francia forradalom és az ezzel egyidejű angol ipari forradalom, összefoglaló néven a "kettős forradalom" eredményeként. E könyv tehát a szó teljes értelmében nem európai és nem is világtörténelem. Bár gyakran csak futólagosan, igyekeztem foglalkozni mindazokkal az országokkal, amelyekre ebben az időszakban kihatott a kettős forradalom, de mellőztem azokat, ahol a forradalom hatása ez időben jelentéktelen volt. Így az olvasó talál majd egyet-mást a könyvben Egyiptomról, de Japánról semmit; többet tud meg Írországról, mint Bulgáriáról, többet Latin-Amerikáról, mint Afrikáról. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az e kötetben mellőzött országok és népek története kevésbé érdekes vagy fontos, mint a tárgyalt országoké és népeké. Ha munkám elsődlegesen európai vagy pontosabban, angol-francia szemléletű, ez azzal magyarázható, hogy ebben az időben a világ - vagy legalábbis a világ jelentős részének - átalakulása Európából, közelebbről pedig francia és angol földről indult ki. Mellőztünk azonban néhány részletesebb tárgyalást igénylő témát is, mégpedig nemcsak helyszűke miatt, hanem azért is, mert e sorozat más kötetei kimerítően foglalkoznak velük (így például az Egyesült Államok történetével).