Generációk a történelemben [antikvár]

Gyáni Gábor Generációk a történelemben Szekfű Gyula talán legtöbbet hivatkozott műve, a Három nemzedék az egymást követő nemzedékek rendjében beszéli el a reformkortól Trianonig ívelő magyar történetet. Szekfű egyáltalán nem bíbelődött a genealógiai rendezőelv használatának magyarázatával. Korábban kipróbált mintát követett, midőn ebben a szekvenciális keretben képzelte el a hanyatlás történetének elbeszélését. A generációs fogalom rendező elvként való alkalmazása nem volt tehát több puszta retorikánál. A generáció, mint társadalomtudományos és történetírói fogalom, ahogy Kari Mann-heim klasszikus tanulmányában kifejtette, a pozitivizmus, valamint a romantikus-tör-téneti kérdésfeltevés jóvoltából vált (válhatott) határozott szemléletmóddá. A hatalom dinasztikus hagyományozását analógiaként kamatoztató kvantitatív fogalomalkotás a 15 és még gyakrabban a 30 évente esedékes generációváltás ritmusára fűzte fel az emberiség történetének lineáris sorát. Ezzel egyúttal azt sugallta, hogy a generációváltások a konzerváló és a reformáló erők váltakozó ritmusának is megfelelnek. A romandkus-történeti kérdésfelvetés ugyanakkor kvalitatív értelmet tulajdonított a generáció fogalmának; adott nemzedék belső egységét összekötötte a szellemi és társadalmi hatások egyöntetűségével. A nemzedékváltások lineáris vonalú elképzelésének helyébe „az egyidejű nem egyidejűségek" problémáját állította, azt fejezve ki vele, hogy egyazon időben különböző nemzedék élnek egymás mellett. Mannheim ezeken a kérdésfeltevéseken túllépve tisztázta: érdemi különbség van a nemzedéki helyzet vagy kontextus (a rokon évjáratokhoz való tartozás) és a generációs egység között. A kontextus ez esetben azt jelenü, hogy egyének bizonyos halmaza specifikus gondolkodásmódot, tapasztalatot és cselekvési repertoárt sajátít el és birtokol, ami tendenciaszerűen határolja körül a nemzedékhez tartozók halmazát, akiket összeköt a generációs egység. A nemzedék ilyenformán nem valamely statisztikailag (kvantitatív módon) körülhatárolható csoport, hanem a közös identitásban gyökerező, szubjektív alapon álló csoport. A nemzedéki helyzet ilyenformán el is tér a csoportképződés osztályhelyzetből fakadó körülményeitől. Az utóbbi esetében ugyanis „a társadalmi-szellemi teret kitöltő élmény-, gondolat- és érzéstartalmak sem »általában« vannak jelen, hanem minden egyes osztályhelyzet számára csak valamilyen meghatározott »aspektusban«". Nemzedéki helyzetben viszont a rokon évjáratúak kerülnek abba „a történeti-társadalmi téren belüh különös fajtájú rokon elhelyezkedésbe", amely egységesnek tetsző különös szellemiséget áraszt magából. Ritkán számolnak a történészek a nemzedék mint önálló történeti hatóerő fogalmával. Újabb és egyúttal pozitív példaként említhető Deborah S. Cornelius amerikai történész angol nyelvű munkája, amely a felvidéki Sarlós mozgalom históriáját a nem- 11