"A rakodópart alsó kövén..." [antikvár]

NEM VAGYOK A SZAVAK EMBERE. NEM VAGYOK A SZAVAK EMBERE. A szavak csodálója vagyok. Sokszínűek, mint mi, emberek. Gyönyörködtetnek, vigasztalnak, eligazítanak. Véleményük van. Birodalmuk soha ki nem ürülő kincstár. Mindig érzem a bennük rejlő varázserőt. Nem igaz, hogy verba volánt, scripta manent. Erre csak azok esküsznek, akiknek mindenhez írásos bizonyíték kell. Egyetlen szó sem száll el nyomtalanul. Megszólalni - már csak ezért is - felelősség. Felelősség persze a hallgatás is, nem ismeri a szavakat, aki azt hiszi, hogy elhallgatásuk bölcsesség vagy beleegyezés. Minden hallgatás beszédes. A szavak olykor nagyon szépek tudnak lenni. Ezek a szomorú percek, a búcsú szavai, őket nem ejtjük ki többé. Ismeqük a mondást: a stílus - az ember. A mondás azt jelenti, hogy a szavak mindig stílussá állnak össze, a stílus mindig eláralja, igaz-e, amit mondunk. Aki szól, hiába hazudna, a stílus leleplezi. Nyomában ott lohol a sánta kutya. Bizhatunk a stílusban. Csak benne bízhatunk. Eligazodunk, ha figyelünk rá. A szavakat a stílus hívja elő. A stílus az éppen szólni készülő ember személyiségének lenyomata. Válogat a készletből. Hogy egy példát is mondjak: a panelproli szót akárkinek nem tereli a szájára. A stílus a szöveg lelke. Bennük a lelkület testesül meg. Nem tudom mivel ajánlani ezt a könyvet, mert nem tudhatom, hogy mi minden van vagy éppen nincs benne. Azt igazán az olvasó tudja majd. Mégis. Rábeszélő szándékkal mondom: biztató történetet írok. Emlékeimet vallatva újra rneg újra azt látom, hogy mi emberek, többnyire reményteljesen és javíthatatlanul vágyakozunk a jóra. Magas a jóságigény-átlagunk. Remény nélkül is képesek vagyunk bizakodni. Az a szándékunk, hogy pontos képünk legyen a világról. Ki kell mondani, ami a szívünket nyomja. Ha ez sikerül, a szavaké is az érdem. Ők mindig a megformálatlan és eltítkölhatatlan szándékhoz igazodnak. Ha hazudsz, elárulják. Ha tévedsz, oldalba böknek. Ez az ellenőrző képesség és igazmondó szándék el nem tüntethető belőlük. A szavak társak az igazmondásban. Csakis abban társak. Ezért csodálom őket. Ha valakit meg akarunk ismemi, elég szavaira figyelni. Van egy romániai magyar közmondás: Igaz ember igazat szól. Megfordítva még igazabb. Hogy ugyanis az az igaz ember, aki igazat szól. Ez a könyv az igazmondást akarja számon kémi. á Ez a könyv arról szól, hogy - természetesen a szerző szerint - mi történt a rendszerváltáskor és azóta. KEZDETBEN VALA A SZORONGÁS. Az ismeretlentől mindig szorongani szoktunk. Olvastam valahol, idéztem is már, hogy a szorongás a felelősségérzet jele. A szorongó a nyugtalanító fordulattól fél, aminek eljövetelét nem tudja megakadályozni. A szorongó - fél, hogy valami, amit nem ismer, és aminek tisztázatlan előjelei vannak, ¦il;' I '¦ ' .fi I -tiv V '( mié