Szénhidrogének bontása [antikvár]

1. a szénhidrogénbontás és jelentősége A szénhidrogének közül időrendben legelőbb a folyékony halmazállapotúak bontására került sor. A századforduló tájékán már alkalmazták a kőolaj termikus, majd katalitikus hőbontását (krakkolását), azzal a céllal, hogy a feldolgozás során a termelhető benzin mennyiségét növeljék. Ennek a technológiának a jelentőségét egyre inkább növelte a benzin iránt — a robbanómotorok elterjedése miatt — az egyre fokozódó kereslet. Bár a szénhidrogénbontás kezdeti változatának nem gáztermelés volt a célja, kapcsolatos volt ún. krakkgázok keletkezésével. Ez a körülmény már igen korán tudományos érdeklődést váltott ki a bontás útján megvalósítható gáztermelés lehetőségeivel kapcsolatban. Az ismeretek és elképzelések realizálásának az időszerűsége a második világháború után érett meg, ekkor a jelentősen megnövekedett kőolajtermelés és az ásványolajtermékeknek a kőszénhez képest kedvezőbb ára, fokozódó gazdasági ösztönzést adott. A szénhidrogénbontásnak a gáziparban mintegy 15— 20 év óta van nagyobb jelentősége, sőt a legutóbbi néhány esztendőre kifejezetten az jellemző, hogy a gázgyártás nyersanyagbázisa a kőszénről egyre fokozódó mértékben áttolódik a szénhidrogének irányába. Az ezt előidéző okok között az alábbiak a legfontosabbak: 1. A szénhidrogéneknek a kőszénhez képest — már említett — kedvezőbb ára. A különbség az utóbbi időben