Gazdaságirányítás és népgazdasági optimum [antikvár]

A matematikai módszerek közgazdasági alkalmazása az utóbbi években világszerte gyorsan fejlődik. Jóval többről van szó, mint amit a nálunk elterjedt kifejezés sejtetni enged. A kutatás frontja rendkívül széles: az elvont matematikai közgazdasági vizsgálatoktól a különféle ökonometriai modelleken keresztül egészen az operációkutatásig és a közgazdasági szimulációig terjed. A közgazdaságtudományban most van kibontakozóban az a folyamat, amely a természettudományokban már jóval előbb lejátszódott a matematikai módszerek elterjedésével. A késés oka mindenekelőtt a közgazdasági összefüggések bonyolultsága. A társadalmi körülmények szintén bizonyos mértékben késleltették a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazását. A tőkés gazdaságban az utóbbi évtizedekben - főleg az 1929 -33-as nagy válság hatására, egyszersmind a szocialista tervgazdálkodás nyomán - jelentkezett a tudatos, központi gazdaságvezetés igénye, de ekkor is a társadalmi viszonyok által korlátozottan. A szocialista országokban ez az igény objektíve kezdettől fogva megvolt. Sajnos az 1920-as évek biztató kezdetei után - ekkor dolgozták ki például az első sakktáblamérlegeket a Szovjetunióban - a személyi kultusz időszakában törés következett be egészen az 1950-es évek végéig. Az azóta kibontakozó fejlődést olyan eredmények fémjelzik, mint az 1965-ben Lenin-díjjal kitüntetett világhírű szovjet matematikus-közgazdászok: Kantorovics, Novozsilov és Nyemcsinov munkássága. A jelenlegi hazai gyakorlat elhatárolható, külön területnek tekinti a népgazdaság szerkezetére vonatkozó kutatásokat és az ún. mechanizmusvizsgálatokat. A népgazdasági optimumszámítások viszont jellegükből kifolyólag összekapcsolják, szervesen egyesítik e két alapvető kutatási irányt.