Bővebb ismertető
Könyvtest deformált.
A Mélyépítő Művezetők Zsebkönyvének első kiadása 1955-ben jelent meg. Az első kiadásnak nagy sikere volt, rövid idő alatt elfogyott. Ezt követte 1960-ban, majd 1970-ben a változatlan második és harmadik kiadás. Már több mint 10 év óta hiányzik a zsebkönyv, elsősorban azoknak a művezetőknek és technikusoknak, akik a termelés közvetlen irányításával foglalkoznak. Az egyre jelentkező igény, az építőipari technológia gyors fejlődése a Műszaki Könyvkiadót arra késztették, hogy elhatározta a zsebkönyv negyedik, teljesen átdolgozott és bővített kiadását. A Szerkesztőbizottság és a szerzők által összeállított 4. kiadás anyaga tükrözi az utolsó öt év műszaki-fejlesztési és technológiai eredményeit. A 4. kiadás a műszaki alapismereteket és az anyagismeretet nem tartalmazza, mivel ezeket külön kötetben a Markó Iván szerkesztésében készülő Építőipari Művezetők Zsebkönyve c. kiadvány tartalmazza. Az így felszabadult terjedelem lehetővé tette, hogy foglalkozzunk a városi mélyépítésekkel, (alul- és felüljárók, nagy átmérőjű csatornák, közműcsatornák, mélyalapozások), valamin t a föld alatti vasútépítéssel kapcsolatos mély- és magasvezetésű alagút- és műtárgyépítések problematikájával. A táblázatok az új SI-mértékrendszer előírásainak megfelelően átdolgozásra kerültek, valamint figyelembe vettük az új szabványok utasításait.