Bővebb ismertető
Volt könyvtári példány.
E könyv címe arra utal, hogy valaminek a folytatása. Ez a „valami" a Portocom Rt. kiadásában megjelent StarOffice 5.x Felhasználói kézikönyv. Terjedelme és irányulása (divatos szóval: pozícionálása) miatt ez az előzmény a kezdő, illetve a StarOffice-szal éppen ismerkedő felhasználók segédeszköze. A továbbiakban „belépő kézikönyv" néven fogjuk emlegetni. Egy ideig azon gondolkodtunk, hogy teljes érvényű, átfogó kézikönyvet készítünk, azaz kiegészítjük a fent említett művet. Aztán úgy találtuk, hogy az ily módon előálló, meglehetősen terjedelmes objektum esetleg túl költséges lenne a vásárlók számára. Nem beszélve arról, hogy ez a megoldás fölösleges kiadásra kényszeríti a vevők közül azokat, akik már megvették a „belépő" kézikönyvet. Kétféle „kiszerelés" egyidejű kibocsátása pedig meghaladta a rendelkezésre álló logisztikai szervezet kapacitását. Ezért inkább egy haladó kézikönyv létrehozását határoztuk el, nem zárva ki egy későbbi, összevont kiadást. E döntés azonban azzal a alapvető következménnyel járt a tartalomra vonatkozóan, hogy ismertnek tételezi fel a belépő kézikönyvben foglaltakat. Sőt, sok helyen egyenesen hivatkozik rá. Az átfogó jelleg elhagyásának második folyománya, hogy ez a könyv sem tekinthető a StarOffice teljes értékű kézikönyvének. Igazán pontos címe talán az lehetne: „ Válogatott fejezetek a StarOffice kezeléséhez". Valószínű azonban, hogy aki már kívülről tudja a belépő könyvet, és körülbelül ismeri a „válogatott fejezeteket", az a továbbiakban sokkal könnyebben boldogul, mintha egészen idáig is csak a saját tájékozódó képességére hagyatkozott volna. 2000. októberében a Sun Microsystems felszabadította a StarOffice forráskódját, és az általa szponzorált openoffice.org nevű szervezet, kezdeményezés, projekt és webhely formájában nemzetközi fejlesztőközösség rendelkezésére bocsátotta. Pillanatnyilag (2001. március végén) úgy tűnik, hogy az OpenOffice 6.0 nevű szoftver funkcióiban kevéssé, szerkezetében viszont alapvetően eltér majd a StarOffice 5.x-től. Elsősorban megszűnik az alkalmazásokat összefogó, integrált munkafelület, az egyes alkalmazások szoftverkomponensekként, különálló, saját ablakban futó programokként jelennek meg. Másodsorban az alapvető dokumentumformátummá az XML-t tették. (Ez önmagában kevéssé értékelhető, XML csak annyit tesz, hogy a HTML-hez hasonló, de annál bővebb, tovább bővíthető, rugalmasabb „címkéző" nyelv. A lényeg a csak képzett szakértőknek való DTD-k, dokumentumtípus-leírások elemzésével tárható föl.) Harmadsorban ahhoz, hogy a forráskód használható legyen, ahhoz további szerkezeti és dokumentációs átalakítások szükségesek. A kiadó és én alappal reménykedünk abban, hogy jelen könyv az OpenOffice 6-hoz is használható lesz.