Feljegyzések a Titanicról [antikvár]

Minden összeesküdött a második könyvem ellen. Az a távoli, indexes harddiszk például, amire mindig mentem a cikkeim fotóit, az anyacég költözése miatt elérhetetlenné vált, pont, amikor először nekifutottam összeszedni a képeket. Amikor átköltöztek, az átok HDD bedöglött, a tartalmát bitenként mentették át egy másikra. Majd lejárt a jelszavam a távoli eléréshez és soha többet nem tudtam újra csatlakozni. Végül a supportos kolléga gépén, darabonként mentettem le a képeket egy pendrájvra. Éljen a XXI. század, ugye. Aztán lett egy olyan malőr is, hogy az év utolsó to-talcaros Parkoló Parádéját október 20-ára tűztük ki - az olvasók itt tudják megnézni, -tapogatni, -szagolni a könyvet, s dedikáltathatják is. Ott kellett lennem. Nem lett volna ezzel baj, mert augusztusban elkezdtem szervezni a gyártást, volt bő két hónapom. Csak a Hungexpónál észhez kaptak, hogy ajjaj, a TC PP-je alatt már javában újítjuk fel a területet s felajánlottak egy másik időpontot, október 5-ét. Nem lehetett visszautasítani. Minden időpontom elvileg 15 napot visszább csúszott az idővonalon, de igazából többet, mert az új, nekem szóló, végső határidő egybeesett a Tannistest-tel, amikor közel egy héten át Dániában dolgozom. Tehát közel három héttel kellett megkurtítani a borítótervező, a tördelő, a korrektor, a képszerkesztő, a weboldal-designer és mindenki más idejét. Kevés nagyobb pokol létezik. Mindenki 7/24-ben dolgozott, s a csapat önfeláldozásának köszönhetem, hogy elkészültünk és még 2019-ben megjelenhettünk. Nagyok voltatok barátaim, köszönöm nektek.