Zártláncú televízió a felsőoktatásban [antikvár]

Rég elmúltak azok az idők, amikor a tanár egyetlen "oktatástechnikai eszköze" a kréta - meg a fekete tábla - volt. Hazánkban is egyre szaporodnak a modern audiovizuális eszközök, s nemzetközi bemutatókon is egyre többféle - és egyre többet "tudó" - berendezések kerülnek bemutatásra. A gyártó cégek az ipar és az oktatás határmesgyéjéről "forradalmasítják" az oktatást, miközben az oktatás hétköznapi munkásai sokszor szorongással, olykor konzervatív húzódozással, máskor kellő "vásárlóerő" hiányában - vagy erre hivatkozva - szemlélik ezt a folyamatot. A fejlődés a valóságban mindig mindenben ilyen volt és ma is ilyen: egyenetlen. Az egyik területen előretör, a másikon a fél-automatizáltság fokán állnak, mások még mindig annyi segédmunkát igényelnek - élő, emberi, kétkezi munkát -, hogy statikus szemléletmód esetén, csak az utóbbit kiragadva azt hinnők: még a XIX. század végén vagyunk. Nincs-e ilyen érzésünk némely iskolában, némely tanítási órán is? A tanár magyaráz, ír a táblára, esetleg bemutat egy kísérletet /tanári demonstráció/, a diákok ülnek, hallgatnak, jó esetben ágaskodnak, hogy lássanak is valamit abból, amit a tanár csinál. Esetleg libasorban elvonulnak a tanári asztal, a fizikai, kémiai kísérleti eszköz, vagy éppen a mikroszkóp lencséje mellett, mint valaminő ünnepi processzió, körmenet résztvevői kiemelkedő alkalmakkor. Nem tréfálkozni akarunk. Csupán arra utalunk: a világban is, hazánkban is hatalmas fejlődés megy végbe, akkor is, ha ez nem egyenletes, nem mindig, nem mindenben látszik meg, nem hat azonnal, nem jelentkezik egyszerre a front minden pontján. Ezt a fejlődést tudomásul kell vennünk és hinnünk kell benne, mert legalább annyira tény, mint egyes területek időleges lemaradása. Valamivel több feladatunk is van természetesen a tudomásulvételen és a hiten kívül: a fejlődés tudatos és tervszerű előmozdítása.