Félvezetők elektromos viselkedése [antikvár]

A félvezetők fontosabb tulajdonságait már a mult század első felében ismerték, az első gyakorlati alkalmazást 1884-ben Bell javasolta, de tényleges, széles körü elterjedésük csak a tranzisztor felfedezésétől (1948) számitható. Az ugrásszerü elterjedés részben a felhasználók ujabb és ujabb igényeinek, részben a kristályos anyagok elméleti leirását adó szilárdtestfizika eredményeinek (amelyek alapján előzetesen, elméletileg becsülhetővé vált egy uj eszköz viselkedése, ill. néhány fontos tulajdonsága) köszönhető. Ennek következtében az elmult, közel negyven évben különböző tipusu és rendeltetésü félvezető eszközöket fejlesztettek ki, amelyek a mindennapi élet szinte összes területére bevonultak. A széles körü alkalmazás a félvezetők elektromos (és optoelektromos, ill. magnetoelektromos) tulajdonságainak felhasználásán alapszik, és a következőkben ezeket a gyakorlatban fontos tulajdonságokat kívánjuk - a tankönyvben leirtak alapján, de azt néhol kibővitve - röviden áttekinteni, ill. értelmezni. A továbbiakban tárgyalt jelenségekről, elsősorban szemléletes képet kivánunk adni, amelyhez mindig a kisérleti eredményekből indulunk ki, és a gyakorlati alkalmazhatóságot tekintjük elsődlegesnek.