Bővebb ismertető
Milyen lesz építészetünk az új évezredben?
A dolog úgy áll, hogy a kollégák mintegy felének semmilyen építészete sem lesz: akik ugyanis nem újították meg a kamarai tagságukat, azok már január elsejével elvesztik tervezői jogosultságukat. A kamarai törvény szerint erkölcsibizonyítvány-szerzéssel és közjegyzői kanosszával egybekötött tortúra vár minden építészre, aki nem akarja december 31-ével elveszteni kenyerét. Azt csak a jogalkotók tudnák megmondani, miért kell, hogy az építészeket még ez az ág is húzza. Ám a békát le kell nyelni, félő ugyanis, hogy a legkekecebb (ha úgy tetszik, legszigorúbb) budai hivataloknak ez is csak eggyel több ok lesz arra, hogy a tervet visszadobják.
A többiek számára remélhetőleg más lesz a jövő építészete - talán józanabb. A velencei biennále mottója - legalábbis annak második fele - nagyon is időszerű: ,,Kedvesebb esztétikát, több etikát". Az építészetben már ma is tetten érhető - és ha az olajárakat nézzük, a jövőben erősödő - folyamat, hogy az árnyékolást és a hőszigetelést a legelegánsabb épületektől a legegyszerűbb melléképületig komolyan veszik. Talán ez még nem energiatudatos építés, de mindenképpen tudatosabb, mint a most búcsúztatott század építészete.