A mi nótáink [antikvár]

5 Bevezető Az ember alapvetően társas élőlény, aki sem életében, sem tevékenységében nem nélkülözheti az embertársakkal való közösségi együttműködést. A közösség fontosságáról szóljon helyettem Széchenyi, akit Kossuth a legnagyobb magyarnak nevezett: „A legközönségesebb foglalatosságokban, építésben, gazdaságban, mindennapi életünkben nagyszámú embereknek együttmunkálkodása szükséges. A magános ember semmi, s csak az egyesülésnek, a társulásnak, a szövetkezésnek vala hosszú élete és igaz súlya." A társadalom előrehaladását a tudomány fejlődése segítette elő, a tudomány gyakorlati hasznosítása pedig a technikát fejlesztette mind magasabb szintre. Mindkét terület eredményes müvelése, mind több jó szakembert kívánt. A tudomány és technika előrehaladásával arányosan fejlődtek az iskolák. Mintegy 3000 éve létrejöttek az iskolák, 2000 éve az iskolarendszerek, csaknem 1000 éve az egyetemek. Az egyetemek elnevezése „universitas magistrorum et scolarium", azaz tanárok és tanulók együttes gyülekezete, közössége. Ez a közösség mindenkor és mindenhol hódolt a hagyományoknak, melyek hol komolyabban, hol vidámabban hasznosabbá tették a diákéletet. Ebbe a rendszerbe épül bele iskolánk, melynek ősét több, mint 250 éve alapították. De mi is a hagyomány? A hagyomány a közösségben továbbélő szokás, ízlés, felfogás, illetve szellemi örökség, mely lehet spontán és tudatos, de rendszerint az utóbbi szerepet tölti be a közösség életében. Megerősíti és továbbviszi annak értékeit, tradícióit. Formájával hozzájárul a közösség légkörét meghatározó sajátos nevelési stílus kialakításához.