Művészkedő magyar pásztorok [antikvár]

Magyarországon is a „fölvilágosodás" jegyében folyt le II. József császárnak, a „kalapos királynak" uralma. Ki szurokfáklyával, ki faggyúgyertyával, ki csak olajmécsessel - már ahogyan tehetségétől tellett - igyekezett embertársának elméjét fölvilágosítani. „Tekéntetes, nemes, nemzetes, vitézlő mindszentfalvi Petrovszky Sándor úr, felséges császári és koronás fejedelem lovas seregében főhadnagyi tiszt" szűkebb hazájában széttekintvén, úgy látta, hogy kiváltképen a legelő mezőket járó pásztorok élnek nagy lelki sötétségben. Fölkérte hát Molnár Keresztély János győri lelkészt - korábban Jézus-társasági áldozópapot, későbben szepesi kanonokot -, hogy gyújtana világot a pásztoroknak, mert vétek ezt az istennek, embernek, hazának és fejedelemnek olyan sok hasznot hajtó társadalmi osztályt továbbra is tudatlanságban tartani, „tömlöcre, akasztófára, kerékre, nyársra, hollók gyomrára ereszteni". Molnár Keresztély János ennek a fölkérésnek egy Pozsonyban, 1775-ben, névtelenül kiadott könyvével - „Pásztorember, avagy a pásztorok tanításáról két könyv" - tett eleget.