Bővebb ismertető
Ez a tanulmány, amit most kézbe vesz az olvasó, módszertani jellegű munka. A módszer azonban érdekes és izgalmas, mondhatni napjainkban már aktuálissá vált téma feldolgozásához és bemutatásához került alkalmazásra. Ha a tartalmát pontosan akarjuk megfogalmazni, akkor ki kell emelnünk a vállalati nézőpontot és szemléletet, amelynek szellemében a szerzők a követelmények és a feltételek, illetve a célok oldaláról is megközelítik a géppark optimális kialakításának feladatát.A tanulmány szerzői kollektívája annak a kutatási témakörnek, a műszaki fejlesztés ökonómai vizsgálatainak a keretén belül vállalkozott a feladat megoldására, amely a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben évek óta folyik, s amely kutatásban magam is tevékenyen részt vettem. Így munkájukat kezdettől fogva figyelhettem, s menet közben többször is alkalmam nyílott a tájékozódásra, de arra is, hogy a felmerülő vitás kérdések megoldásában segíthessem a szerzőket.A tanulmány bebizonyítja, hogy a lineáris programozás módszere alkalmas a vállalati gépesítési problémák ökonómiai vizsgálatára. És ez annál is inkább figyelemre méltó, mert ezek az eredmények konkrét hasznosságuk mellett egyúttal számos értékes információval szolgálnak a népgazdasági irányító szervek számára is. Példaként érdemes megemlíteni, hogy ilyen modellek kidolgozásával és esetenkénti megoldásával pontosan tájékozódhatunk egy-egy gép árának várható kihatásáról, valamely technológiai rendszer gazdasági versenyképességének alakulásáról.Ajánlom azonban a tanulmányt - módszertani érdekessége, sokak számára valószínű bonyolultsága ellenére - a gyakorlatban dolgozó szakembereknek is. Az eredmények ugyan csak egy gazdaság viszonyaira konkretizálhatók, s így az adaptálásukkal óvatosnak kell lenni.