Bővebb ismertető
Btófei'ili'iáiktáiasiiiíi
KÖSZÖNTŐ
„A tudásba való befektetés mindig a legnagyobb hozamot fizeti" - mondta Benjámin Franklin, és mélyen egyet kell hogy értsünk vele. Ha fejlődésünkről, egy befektetésről vagy egy jónak látszó üzleti lehetőségről van szó, döntésünket alapos megfontolás után kell meghozni. A mérlegeléshez azonban hiteles információkra, átfogó piaci ismeretekre van szükségünk, ezért semmi sem kifizetődőbb, mint a tanulás és az önfejlesztés. Ez a cél vezérel bennünket is. A Takarékbank 2019 őszén indult TAKARÉK !\/lonitor című kiadványával szeretné segíteni üzleti partnereit a hazai és nemzetközi gazdasági és piaci folyamatok, valamint összefüggések megértésében, és a jó döntések meghozatalában.
Az élet minden területére rányomta a bélyegét idén a koronavírus-járvány, ezért a TAKARÉK Monitor idén őszi kiadványa is azzal foglalkozik, iiogy a járványnak milyen hatásai voltak a magyar gazdaságra. Tavaly a bruttó hazai termék 4,9 százalékkal növekedett, és pozitív kilátásokkal indult az idei év is. Azonban a tél végén, tavasz elején eszkalálódott koranví-rus-járvány alapjaiban irta át a hazai és nemzetközi várakozásokat. A védekezés a legtöbb európai ország esetében kétszámjegyű gazdasági visszaesést okozott. A hazai GDP 2020 második negyedévében 13,6 százalékkal esett vissza, és az első negyedéves mérsékelt emelkedéssel együtt, az idei első félévben 6,1 százalékkal csökkent éves alapon a magyar gazdaság. Az év további részében vélhetően normalizálódik a gazdasági tevékenység, a járvány második hulláma egyelőre nem jár jelentősebb korlátozásokkal, igy 2020-ra 5-6 százalék közötti GDP visszaeséssel számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői.
A koronavírus megjelenése és terjedése alapjaiban írta át a nemzetgazdasági ágazatok idei és következő éves kilátásait és növekedési
lehetőségeit. Épp ezért szükségesnek tartjuk azon ágazatok helyzetének és kilátásainak bemutatását, amelyek nagy súllyal rendelkeznek a hazai GDP-ben, Illetve jelentős ütést kaptak a koronavírus-járvány miatti leállások és korlátozások miatt. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, a kiskereskedelem, az ipar (azon belül járműipari fókusz), továbbá az építőipar ágazatokban az a közős, hogy a pandémiás helyzet miatt jelentős Újratervezésre volt szükség, noha a 2020-as év jól indult számukra.
A gazdasági károk enyhítése érdekében a kormányok és a világ jegybankjai azonnali lépéseket tettek (fiskális és monetáris stimu-lusok). A jegybankok, tanulva a korábbi válságokból, jelentős likviditást biztosítottak a pénzügyi rendszernek, majd a stabilizáció után elkezdték felülvizsgálni a monetáris politikájukat. Az amerikai jegybank (Fed) az elsö, amely átalakította az inflációs célkövetési rendszerét: már nem fix inflációs cél elérését tűzte ki, hanem egy - meg nem határozott hosszúságú - gazdasági ciklusban átlagosan megvalósuló inflációt. Ezt azért is tehette meg a Fed, mert az inflációs mutató 1996 óta
5