Bővebb ismertető
Bevezető
A szövetkezeti jognak a Polgári törvénykönyvbe való bekerülését követően tanszékünk nem adott közre a tárgykörben jegyzetet, így a korábbiaknak megfelelően ezen jegyzetkiadásnak is az a célja, hogy a hatályos szabályozás szerint oktatott tananyagot áttekinthető rendszerbe foglalja, kiegészítse és megtanulhatóvá tegye.
Alapját a 2011-ben kiadott Magyar szövetkezeti jogtan című jegyzet képezi, ennek megfelelően a magyar szabályozást mutatja be, az Unió szövetkezetekre vonatkozó rendeleteire, irányelveire csak a bevezetőben tér ki.
Nem tartalmaz lábjegyzeteket, kivételesen utal bibliográfiai előzményekre, nem mutat be az egyes intézmények taglalásánál eltérő tudományos álláspontokat, a jegyzet végén egy szűk irodahni összeállítást közöl, tájékoztató jelleggel.
Ugyanakkor nem tekinthető az előadások írásbeli segédletének, mert az oktatott tananyagot kiegészíti.
Szemlélete nem változott az alapmunkához képest, ahogyan az a tételes tárgyaknál szükségképpeni: minden állítás fundamentuma a pontosan hivatkozott jogszabályhely.
A jegyzet a Ptk. szövetkezetekre vonatkozó teljes joganyagát feldolgozza, de nem követi a törvény szerkezetét, így a tananyag didaktikusabbá válik, továbbá az alapintézmények megfelelőbben áttekinthetőek. Ez lehetővé teszi a hallgatók számára a lényegi kérdések jobb megértését.
A joganyag feldolgozását az összetett szemléletmód jellemzi. Elsősorban ugyan egyetemi oktatási célt szolgál, de a gyakorlatban is alkalmazható.
Szeged, 2016. március hó
A szerző