Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
A polgárosodás fél évszázada (1867-1914)
Kevés olyan eseménye van az újkori magyar történelemnek, amely annyi vitát provokált, annyi egymástól gyökeresen eltérő értékelést hozott volna a felszínre, mint az 1867. évi kiegyezés. Az esemény politikai jelentősége elsősorban abban állt, hogy - az udvar és a két birodalomrész kapcsolatának újra-szabályozásán túl - visszaállította Magyarországon az alkotmányos jogállamiság alapjait. Ezzel nem becsülendő konszolidációs hatást is gyakorolt: a birodalom keleti részében végre megszűnt az a sok energiát és erőforrást felemésztő, hadiállapotszerű helyzet, amely az állam, illetve az azt megtestesítő udvar és a magyar társadalom között 1849 óta fennállt. Az 1867. június 8-án megrendezett koronázás után Ferenc József a magyar alkotmányos tradícióknak is megfelelve lett az ország törvényesen megválasztott királya. Törvényességét ettől fogva nem lehetett kétségbe vonni. A kiegyezés azonban több volt ennél: egyszerre kívánta lezárni a modernizációs útkeresésnek még az 1830-as évek elején kibontakozó folyamatát, s egyúttal új távlatokat nyitni a hazai polgárosodás számára. 1867 igazi jelentősége tehát nem annyira közjogi tartalmában, hanem sokkal inkább társadalmi körülményeiben és következményeiben kereshető.