Bővebb ismertető
BEVEZETES
Ennek a könyvnek az a célja, hogy szembesítsen számos elhalványult értékkel, fogalommal, gondolkodásmóddal, szokásjogi szabállyal és törvénnyel, Magyarország régi alkotmányával.
A magyarországi közgondolkodásban, kiváltképpen a művelt jogtudó értelmiség körében, különös súlyt kapott a helyes és jó hatalomról, az alkotmányos szabadságról, az ország régi törvényeiről és szokásairól való gondolkodás, a régi szabadságokra hivatkozás. A nemesi nemzet, a natio hungarica tagjainak éltető erőt adott annak tudata, hogy birtokosai és jogosultjai egy ősi szabadságnak, védett és szavatolt jogállamnak. Ez a gondolkodásmód bizonyára nemcsak a nemesi nemzetet jellemezte akkor sem, amikor az viselte a politikai nemzetet illető és terhelő felelősséget, hanem a magyar nép szélesebb tömegeit is, amint ezt tanúsítják a nemzet széles körei által megvívott szabadságharcaink, s amint jelen volt az újkori magyar nemzetet megteremtő 1848-1849. évi szabadságküzdelemben, legújabb kori, világraszóló 1956-os szabadságharcunkban, a nemzeti és emberi méltóság páratlan közösségi megnyilatkozásában. Az így vérben és szeretetben összekovácsolódott közösségben mindig is jelen volt a megújított, kiterjesztett régi szabadság érzése és tudata.