Sziget [antikvár]

A KI A FLAMAND genre-fcstés eredetét a népiesség-hez való hajlamban keresi, egészen rossz helyen kutat. A tévedés úgy keletkezett, hogy a déH népek gráciára és eszményi szépségre beállított festól szemléletét szembeállították az északiak nehézkességével és természetességével. Az olaszok kijavították a természetet, „megtisztították", „hibátianná" tették. Az északiak azt festették, „ami van", a „valóságot". A szembeállítás elvéti a legfontosabbat: a lényeget, - azt hiszi, hogy a festészet a természetből indul ki: nem hajlandó m-domásul venni a festészemek mindig belülről való ösztönülését. A képnek egyenes fejlődési vonala sohasem szakadt meg az ősképpel: a barlanglakó rajzával és ezek szerint sohasem volt másolás, hanem: mágia. A kép a nemjelenlévőnek jelenlévővé való tétele, - a varázslat: azzal, hogy az ember szobájába elhalt őseinek arcképét akasztja, odahozza őket tényleges testi valóságukban; azzal, hogy valaki virágos rét képét függeszti a falra, behozza szobájába a virágos rét üdeségét; azzal, hogy az emberek isteneik képével veszik magukat körül, megidézik isteneiket. A kép soha sincs tekintettel a természetre. Hoernes, amikor a festészetet szétválasztja namralista és geometrikus művészetre, azt mondja, hogy nem a geometrikus elvont művészet a probléma, mert a dekoráció az ember racionáhs-szellemiségében benne van, hanem a probléma a na-