Között [antikvár]

1. BEVEZETÉS: A PÁLYA KÉPE Az irodalomtörténet-írásban nem szokás egy tanulmányt szubjektív jegyzetekkel indítani, most mégis ezt teszem, azzal hitegetvén magamat, hogy az Orbán Ottó-i életmű természete ezt bőséggel megengedi, sőt talán meg is követeli. Mindenesetre ahhoz, hogy Orbán költészetét valamelyest is hitelesen tudjam majd érzékeltetni, szükségesnek látom ezt a „magánbeszédet" a költő és műve recepciós szituációjának felvázolásához, ami megint csak fontos ahhoz, hogy a tanulmányban majdan kibontakozó részletek mellett előre is lássunk valamit a pálya egészéből, az életmű szituáltságából. Noha Orbán Ottó költészetét korábban is ismertem, tüzetesebben, közelebbről a nyolcvanas évek elején vizsgálgattam, írásos nyomokat^ is hagyva e munkálatokból. Viszonylag könnyű helyzetben voltam akkor: Az alvó vulkán (1981), A visszacsavart láng (1979) és a Szép nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek (1984) című kötetek olvasása nem csak engem győzhetett meg arról, hogy Orbán jelentős költő; általános, itt egyelőre nem részletezendő fogadtatása is igen pozitív volt. Az ötvenedik születésnapjára kiadott Összegyűjtött versek (1986) kapcsán a kritika újfent arról szólhatott, hogy az életmű beérett, komoly, nagy költészet Orbán Ottóé.^ A történeti recepcióban L Dérczy Péter, Az igen és a nem. Jelenkor, 1985/2, 186-188. 2. Mások mellett lásd például: Ágh István, Amíg a párkák szótlanul figyeltek, Üjírás, 1987/8,110-114; Nyilasy Balázs, Orbán Ottóról összegyűjtött versei alapján, Alföld, 1987/1, 72-78; Kis Pintér Imre, „Eszme i ti ¦ I I, ¦ ) . I » I i ' i 1 . I i i ¦ i r • ¦ .V ' ¦ ' ¦ , '' '' I , lí