Bővebb ismertető
Abban a könyvben, mely Kölcsey munkáinak tíz kötetes Franklin-kiadása első részeként a költő verseit tartalmazza, utolsónak áll az a töredék, mely e sorokkal kezdődik s mely talán egy hősköltemény bevezetésének volt szánva, ahol Vörösmarty Zalán futásá-nak inspirációja alatt a régi magyar dicsőséget énekelte volna a költő. Csak terv maradt, csak töredék maradt ez is, mint sok minden, amihez ez a nagy szellem hozzá fogott: töredékes maradt, mint kritikai munkássága, mely három nagyjelentőségű tanulmány után félbe maradt, mint esztétikai búvárkodásának eredményei, melyektől az e nemben akkor még annyira fejletlen irodalmunk még oly sokat várhatott, mint politikai működése, mely az országgyűlés színterén csak két esztendőig tartott, mint tragédiája és még annyi más szép és nagy dolog, melyet tervezett és nem hajtott soha végre!Valóban kevés oly zseniális férfiú forgott irodalmi és politikai életünkben, akit sokféle mostoha körülmény annyira gátolt volna fényes szellemi adományai teljes kifejtésében, mint Kölcsey Ferencet. Már gyermekkorában nagy csapások érik. Apját, egy jómódú, középbirtokú, biharmegyei nemesembert , már hat éves korában elveszíti; még ennyi idős sincs, a mikor himlőbe esik és félszemére megvakul; mindjárt apja halála után elkerül a szülői háztól és Debrecenbe viszik, ahol csak egy cseléd viseli gondját , egy nádfödelű, kétszobás kis házikóban. Csak vakációra mehet a haza az ősi birtokra, Álmosdra, vagy anyai nagyapjához, Bölöny Imréhez, a közép-szolnokmegyei Sző-Demeterre. Az anyai szeretet melegét sem soká élvezheti: még nincs tizenkét éves s már teljes árvaságra jut.