kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Alföldy Jenő - Irodalom a tizenhárom éves diákoknak [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/520/5183520.jpg "Alföldy Jenő - Irodalom a tizenhárom éves diákoknak [antikvár]")
Irodalom a tizenhárom éves diákoknak [antikvár]
Alföldy Jenő, Arany János, Charles Baudelaire, Edgar Allan Poe, Heinrich Heine, Johann Wolfgang Goethe, Jókai Mór, Kölcsey Ferenc, Krúdy Gyula, Mihail Lermontov, Mikszáth Kálmán, Paul Verlaine, Petőfi Sándor, Puskin, Reviczky Gyula, Robert Burns, Shelley, Simon Anna, Tompa Mihály, Victor Hugo, Vörösmarty Mihály
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
1020 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Irodalom a tizenhárom éves diákoknak [antikvár]
Szerző:
Alföldy Jenő
,
Arany János
,
Charles Baudelaire
,
Edgar Allan Poe
,
Heinrich Heine
,
Johann Wolfgang Goethe
,
Jókai Mór
,
Kölcsey Ferenc
,
Krúdy Gyula
,
Mihail Lermontov
,
Mikszáth Kálmán
,
Paul Verlaine
,
Petőfi Sándor
,
Puskin
,
Reviczky Gyula
,
Robert Burns
,
Shelley
,
Simon Anna
,
Tompa Mihály
,
Victor Hugo
Vörösmarty Mihály
Kiadó: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9631887197
Méret: 140 mm x 210 mm
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Edgar Allan Poe (1809. január 19. – 1849. október 7.) amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött.
Edgar Poe néven született a massachusettsi Bostonban. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után Poe és az Allan család eltávolodott egymástól. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg.
Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. Munkája miatt gyakran ingázott Baltimore, Philadelphia, Pennsylvania és New York között. 1835-ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet. 1845 januárjában jelent meg A holló (The Raven) című verse, ami azonnali sikert aratott. 1847-ben felesége tuberkulózisban meghalt. Poe The Penn (később The Stylus) címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna. Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg. Halálának pontos oka még ma is ismeretlen. Többen gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, de öngyilkosságra is.
Poe munkássága az egész világirodalomra hatással volt, de közvetetten olyan tudományokat is befolyásolt, mint a kozmológia és a kriptográfia. Emellett Poe és művei a kortárs irodalomban, zenében és filmekben is gyakran felbukkannak. Több házban, amelyben élt, ma múzeum található.
Edgar Poe néven született a massachusettsi Bostonban. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után Poe és az Allan család eltávolodott egymástól. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg.
Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. Munkája miatt gyakran ingázott Baltimore, Philadelphia, Pennsylvania és New York között. 1835-ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet. 1845 januárjában jelent meg A holló (The Raven) című verse, ami azonnali sikert aratott. 1847-ben felesége tuberkulózisban meghalt. Poe The Penn (később The Stylus) címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna. Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg. Halálának pontos oka még ma is ismeretlen. Többen gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, de öngyilkosságra is.
Poe munkássága az egész világirodalomra hatással volt, de közvetetten olyan tudományokat is befolyásolt, mint a kozmológia és a kriptográfia. Emellett Poe és művei a kortárs irodalomban, zenében és filmekben is gyakran felbukkannak. Több házban, amelyben élt, ma múzeum található.
A költőfejedelem 1749-ben, frankfurti polgárcsaládban született Johann Wolfgang von Goethe, a német felvilágosodás és kora romantika írófejedelme. Jelentőségét a német és a világirodalomban Voltaire-éhez lehet csak mérni. Az irodalom minden műnemében maradandót alkotott, s jelentősek tudományos munkái is. Írt értekezéseket, jelentős a levelezése is. Önéletrajza a memoárirodalom egyik legszebb emléke. Minden iránt érdeklődő, a világ minden megnyilvánulására figyelő ember volt, az ész, a szellem megszállottja, a tudás, a megismerés fanatikusa.
Politikai, diplomáciai tevékenységeit a weimari herceg titkos tanácsosaként végezte.Nagy hatást tett rá Herder, és a Sturm und Drang mozgalomban is jelentős szerepet vállalt.
Irodalmi tevékenysége Irodalmi pályáját lírai kötetekkel (Anette, 1767; Új dalok, 1769) és drámai művekkel (Prométheusz, 1772; Götz von Berlichingen, 1773) kezdte.
Életének és művészetének meghatározó élménye a szerelem, pontosabban szerelmei. Korai Goethe Goethe költészetének első darabja (Friderika-dalok, 1767–69), regényének (Werther szenvedései, 1774), versciklusának (Római elégiák, 1788–90) és kései lírájának (Marienbadi elégia, 1823) a szerelem az ihletője. Ifjúkori nagy szerelme a wetzlari intéző lánya, Lotte volt, később egy nála idősebb asszonyba, Stein bárónéba volt szerelmes. Feleségével, Christiane Vulpiussal 1788-ban ismerkedett meg, de csak gyermekük 17 éves korában, 1806-ban vette feleségül. A szerelem fontos téma élete fő művében, az 1808-ban megjelent a Faustban is.
Másik élménye, mely szintén hatott művészetére, gondolkodására, az utazás. Több országban is megfordult, legnagyobb hatást itáliai utazása, az ókori Róma emlékeinek látványa tette rá.
Nagy híve volt a francia felvilágosodásnak, az antikvitást pedig rajongásig tisztelte. Keserű kijózanodás volt számára a francia forradalom és a francia–német háborúk; bár maga is részt vett a franciák elleni valmy-i csatában, főként háborús élményeinek hatására, elfordult a politikától.
Barátsága Schillerrel 1794-ben ismerkedett meg Schillerrel, mély barátságuk emlékét Weimar főterén szoborkettősük őrzi. Közös munkájuk nyomán született meg a német klasszika (Xéniák, 1796).
Esztétikai munkáikban foglalkoztak a műfajok, műfajcsoportok kérdéseivel, a művészi formák, az ízlés és esztétikum problémáival. Programjuk kulcsszavai a nevelés és fejlődés. Nézeteik nem mindenben egyeztek, de erőteljes rousseau-ista, kantiánus hatások jellemzik munkáikat. Esztétikájuk értékrendjét az antikvitás és a klasszicizmus értékei határozzák meg.
Barátja halála (1805) megrendítette, nem sokkal később súlyosan megbetegedett, fokozatosan visszavonult a közélettől, Weimarban élt. Művészetében is irányváltás figyelhető meg, egyre inkább a filozofikus és életrajzi művek, gyűjteményes munkák jellemzik: Vonzások és választások (1809), Utazás Itáliában (1816–17), Költészet és valóság (1811–33), Nyugat-keleti Diván (összegyűjtött versek, 1819) és a Faust második része (1823–32). Életének ebben a szakaszában háza szinte zarándokhellyé vált, sokan látogatták, mégis magányossá vált, hisz szellemi társait elvesztette. 1832 márciusában halt meg.
Politikai, diplomáciai tevékenységeit a weimari herceg titkos tanácsosaként végezte.Nagy hatást tett rá Herder, és a Sturm und Drang mozgalomban is jelentős szerepet vállalt.
Irodalmi tevékenysége Irodalmi pályáját lírai kötetekkel (Anette, 1767; Új dalok, 1769) és drámai művekkel (Prométheusz, 1772; Götz von Berlichingen, 1773) kezdte.
Életének és művészetének meghatározó élménye a szerelem, pontosabban szerelmei. Korai Goethe Goethe költészetének első darabja (Friderika-dalok, 1767–69), regényének (Werther szenvedései, 1774), versciklusának (Római elégiák, 1788–90) és kései lírájának (Marienbadi elégia, 1823) a szerelem az ihletője. Ifjúkori nagy szerelme a wetzlari intéző lánya, Lotte volt, később egy nála idősebb asszonyba, Stein bárónéba volt szerelmes. Feleségével, Christiane Vulpiussal 1788-ban ismerkedett meg, de csak gyermekük 17 éves korában, 1806-ban vette feleségül. A szerelem fontos téma élete fő művében, az 1808-ban megjelent a Faustban is.
Másik élménye, mely szintén hatott művészetére, gondolkodására, az utazás. Több országban is megfordult, legnagyobb hatást itáliai utazása, az ókori Róma emlékeinek látványa tette rá.
Nagy híve volt a francia felvilágosodásnak, az antikvitást pedig rajongásig tisztelte. Keserű kijózanodás volt számára a francia forradalom és a francia–német háborúk; bár maga is részt vett a franciák elleni valmy-i csatában, főként háborús élményeinek hatására, elfordult a politikától.
Barátsága Schillerrel 1794-ben ismerkedett meg Schillerrel, mély barátságuk emlékét Weimar főterén szoborkettősük őrzi. Közös munkájuk nyomán született meg a német klasszika (Xéniák, 1796).
Esztétikai munkáikban foglalkoztak a műfajok, műfajcsoportok kérdéseivel, a művészi formák, az ízlés és esztétikum problémáival. Programjuk kulcsszavai a nevelés és fejlődés. Nézeteik nem mindenben egyeztek, de erőteljes rousseau-ista, kantiánus hatások jellemzik munkáikat. Esztétikájuk értékrendjét az antikvitás és a klasszicizmus értékei határozzák meg.
Barátja halála (1805) megrendítette, nem sokkal később súlyosan megbetegedett, fokozatosan visszavonult a közélettől, Weimarban élt. Művészetében is irányváltás figyelhető meg, egyre inkább a filozofikus és életrajzi művek, gyűjteményes munkák jellemzik: Vonzások és választások (1809), Utazás Itáliában (1816–17), Költészet és valóság (1811–33), Nyugat-keleti Diván (összegyűjtött versek, 1819) és a Faust második része (1823–32). Életének ebben a szakaszában háza szinte zarándokhellyé vált, sokan látogatták, mégis magányossá vált, hisz szellemi társait elvesztette. 1832 márciusában halt meg.
Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. (keresztelés) – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.
Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza.
Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba.
Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza.
Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............