Hagyományok metszéspontján [antikvár]

Krúdy Gyula munkássága az egész XX. századi magyar próza szempontjából alapvető kérdéseket vet föl, mégis az életműnek csak kisebb részét tárta fel eddig a kutatás kielégítő részletességgel. A szakirodalom egységesen állítja, hogy Krúdy írásművészetében az 1920-as évek második felében fontos változások mentek végbe. A változások jelentősége és mibenléte azonban csak az általánosságok szintjén ragadható meg mindaddig, amíg e pályaszakasz művei ily csekély mértékben vannak feldolgozva. Elsősorban a stílus szikárabbá válásáról, a világnézet további illúziótlanodásáról és a tényszerűség fölerősödéséről szoktak megemlékezni. Munkámban Krúdy Gyula egy sajátos regénycsoportjának értelmezésével kívánok hozzájárulni az életmű utolsó korszakának jobb megismeréséhez. A következő négy műnek nyújtom részletes elemzését: Primadonna (1926), Budapest vőlegénye (1925-1933, elsősorban 1930), A tiszaeszlári Solymosi Eszter (1931), Kossuth fia (1931 és később). Az „Előzmények és kezdetek" című fejezetben további három regényre térek ki röviden: Ady Endre éjszakái (1925-1926), Bródy Sándor vagy a nap lovagja (1925-1927), Rózsa Sándor a betyárok csillaga Magvarország történetéhen (1923).