Földiekkel játszó... [antikvár]

Részlet a könyvből:- Reeméénykeedüünk ... reeméénykeedüünk... Ínségben kiáltók templomi énekéből való ez a zengő ige. De gondtalanul, jókedvvel, meg nem unva hajtogatja egy kisfiú, amint a földön guggolva gyönyörködik valami furcsa palántákban. Tövükről leszakított árvácska virágok, szárukkal a földbe szúrogatva. Szemük van ezeknek a virágoknak, tudnak nézni, néznek is a kisfiúra, az meg vissza. Néznek az okos kis törpék az óriásra. Hát nem öröm ez? - Reeméénykeedüünk... Amint fölébredt a padkára vetett ágyon, mindjárt ide az udvarra szaladt hozzájuk: ott vannak-e még? lesik-e őt a szemükkel? És most jókedvében egyre bugyog szájából az az énekhullám. Csak ennyire emlékezik,, elaludt az este, mikor édesanyja végig énekelgette (ő az egészet tudja) kenyérdagasztás közben. A dagasztás is nagyon szép, jó a lisztnek a szaga, nagyokat puffan a teknőben a tészta, mikor csapják, a falon meg nagy, kék árnyék mozog. Ha meg az ember lehunyja a szemét, lehet látni az este elültetett kis emberforma virágokat; még ugráltak is, mint az igazi törpék.