Cicero élete és kora [antikvár]

Cicero élete a történelem egyik legdrámaibb fejezete. A sors olyan feladat elé állította, mely meghaladta a - különben lángeszű - író és gondolkodó erejét. A polgári származású homonovus emberfeletti feladatra válllakozott, midőn a maga és a vele egy gondolkodású szellemi kisebbség eszméit akarta érvényre juttatni. Rómában, ahol ekkor két párt versengett a hatalomért: a régi kiváltságait féltékenyen őrző arisztokrácia s a napi és katonai demagógia. Cicero olyan római államról álmodott, mely a pártok és egyének érdekei fölé emelkedve, az erők harmonikus együttműködésén nyugvó köztársaság ideális szervezetével méltán vállalja az igazságra alapított világuralmat. Álmát nem válthatta valóra, a valóság elsodorta. Eszméi azonban nem vesztek el; a részletek megváltoztak, de a vezető gondolatokat megvalósította Augustus császársága. Mikor Cicero meghalt, nem is sejtette, hogy az elvetett mag termékeny talajba hullott s hogy milyen közel van az aratás. Hiányzott belőle a tettek emberének erős akarata, határozott erélye, a hadvezér bátorsága. Világosan látott, egyenesen gondolkozott, de a kivitelben nem volt sezrencséje. Szellemi vezetőnek szüleltett, de acsak a szó és a gondolat ereje állt rendelkezésére, korának emberei pedig nem becsülték az eszmék apostolait. A hatalmi csoportok, az önző törtetők csak annak engedelmeskedtek, aki fegyveres erővel kényszerítette rájuk akaratát. Cicero nem volt hadvezér, tehát a hadvezérek támogatására szorult; ezek azonban álmukban sem gondoltak arra, hogy eszméit győzelemre segítsék.