Bevezetés az olvasás művészetébe [antikvár]

Siratott mesterem, Riedl Frigyes, mondotta egyik egyetemi előadásán: az irodalomtanárnak az a hivatása, hogy megtanítsa a növendékeit - olvasni. Ez a szó döntő hatással volt rám és hatása talán még erősebb most, mint tanárkoromban. Hivatásnak, egész életre szóló célnak érzem, hogy olvasni tanítsak - immár nem hatvan diákot, hanem mindenkit, aki olvasni akar és szükségét érzi valami irányításnak. Nem mindenki tud olvasni, aki az ábéabot megtanulta. Sőt az sem tud olvasni, aki a középiskolában szorgalmasan megtanulta a stílus kellékeit, a műfajok elméletét és az irodalomtörténetet. Még följebb is mehetnék és a kathedrák bölcsei közül is sokra rásüthetném, hogy nem tud olvasni. Ellenben vannak, akik nem tanulták meg a kellékeket, az elméletet, a történetet és tudnak olvasni. Mert az olvasás: művészet. Szükséges kiegészítője az írás művészetének, mely hiábavaló volna nélküle. És nem alacsonyrendű kiegészítője. Megérteni annyi, mint egyenlőnek lenni - mondta Rafael. Ha végiggondoljuk ezt a gondolatot, be kell látnunk, hogy igaz, vagy legalább is igen közel jár az igazsághoz. Aki a legapróbb, titkos árnyalatig meg tudná érteni egy Dante, egy Beethoven, egy Rafael művét - aki ösztönszerűen rekonstruálni tudná magában azt az ösztönszerű, öntudatlan, titokzatos folyamatot, mely létrehozott egy költői képet, egy zenei frázist, megteremtette egy fényhatás kifejezését: az pozitív alkotás nélkül is egyenlő nagyság volna Dantéval, Beethovennel, Rafaellel.