Bárka 2017/5. [antikvár]

GARACZI LÁSZLÓ < VIII. Irodalmi Humorfesztivál, 2017 Onyonyí munyu, avagy bevezetés a kútológio elméletébe Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves kollégák! Az időbeli korlátok miatt ez alkalommal nincs mód a Bevezetés a f^úíológia elméletébe című hatszáz oldalas kandidátusi disszertációm teljes anyagának ismertetésére, amit önök minden bizonnyal ugyanúgy fájlalnak, mint én magam. Mindössze két téma vázlatos bemutatására kell szorítkoznom, hogy jelezzem, hol tart ma az elméleti kiUtan diszciplínája. A kútba révedő ember fenomenológiájáról és az afrikai kútelefántok viselkedésének néhány aspektusáról szeretnék beszélni. Először is tisztázzuk a kút fogalmát! A kút: víznyerés céljából földbe mélyített gödör, magyarán: egy nedves lyuk. A kút évezredeken keresztül jelentős szerepet játszott az ivóvízellátásban, itatásban, öntözésben, és csak mellékesen, véletlenszerűen használták az úgynevezett révedésrt. A kút ontológiai státusza gyökeresen megváltozott a modern csatornázási technológiák fejlődésével, eredeti funkciói háttérbe szorultak, a kútra halálos csapást mért a csap intézménye. Ma már a kút nem annyira a benne lévő víz, mint inkább a szentimentális vagy turisztikai jellegű kfuba révedés miatt tarthat számot a tudomány érdeklődésére. Hogy csak egy példát említsünk: a turisztif^ai kútba révedés jellegzetes esete, amikor egy mediterrán kisváros főterén a kútkávára szerelt rácson át a mélységet fürkészve egy speciális horgászkampó megszerkesztésén törjük fejünket, amellyel a kútba dobott pénzeket ki tudnánk onnan valahogy piszkálni. Különböző elméletek próbálnak magyarázattal szolgálni a tárgyak kútba dobásának ősi szokására. Az egyik szerint a különös rítus eredetileg az idő mérésére szolgált. A tizenötödik században jegyezték fel, hogy egy Pukker Meszmodovics nevű piréz a házuk előtti kútba dobott egy követ, és amikor hetven évvel később, miután megjárta az Oszmán birodalom összes börtönét, visszatért, és utolsó jártányi erejével a kút mellé hanyatlott, hogy kilehelje lelkét, meghallotta a gyerekkorában bedobott kő koppanását a mélyben, ami ily módon mintegy kiszabta Pukker Meszmodovics életidejét. Tudjuk, hogy az ember kútba révedéskor az idő természetén morfondírozik, próbálja megérteni a múltat, de vegyük észre, hogy ilyenkor valójában nem az emlékeket, hanem saját jelenbéli tükörképét szemléli a fodrozódó vízen. Az emlékezés csak látszólag irányul a múltra, valójában a jelen aktusa. Az emlékezés nem elfogulatlan, célja nem az igazság kiderítése, hanem az édesbús nosztalgiába zsibbadás kéjes állapotának létrehozása. Ha a kútba, illetve múltba révedés igazi értelmét próbáljuk kihámozni, olyan fogalmak jutnak eszünkbe, mint önvigasztalás, öncsalás, öntömjénezés, öntözőberendezés. Emlékezésbe feszülő énünk a múlt zavaros képeiből összefüggéseket konstruál, egyenes vonalú történetet hoz létre, egy szerethető és sajnálható hőst (önmagát) állítva középpontba. Itt jegyzem meg, nagyon fontos, hogy megkülönböztessük a kittológiáx. a kiitozófiá\.ó\ mely a kútra irányuló ezoterikus tanok összessége, és olyasmikkel foglalkozik, hogy a kút tulajdonképpen földbe ásott vízkémény, a kémény pedig kifordított füstkút. Cl O