"Az te nagy nevedben én is most, Istenem, kötöttem fel szablyámot" [antikvár]

Részlet: Domokos György A TÖRÖKELLENES VÉDELMI RENDSZER KIALAKULÁSA A 16. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A magyarországi törökellenes védelmi rendszer története közismerten nem a mohácsi csatavesztéssel kezdődött. Már I. (Nagy) Lajos és Zsigmond király is harcba keveredett a Balkánon lendületesen előretörő oszmán hódítókkal, a nikápolyi vereség (1396) pedig rávilágított, hogy olyan ellenség jelent meg a déli határokon, amelyet nem szabad lebecsülni. Épp ezért az említett uralkodók, majd őket követve Hunyadi János, később pedig fia. Mátyás király az ország déli határán egy kétlépcsős védelmi rendszert hoztak létre. Az első Szörénytől kiindulva, a Duna mentén Nándorfehérvárig, majd onnan Szabácson és Jajcán át az Adriai-tenger partján álló Klisszáig ért. A második vonal Karánsebesnél kezdődött, és Lúgoson, Temesváron, Péterváradon, Bihácson át az ugyancsak Adria-parti Zenggig húzódott. Ez a védelmi vonal mindaddig viszonylag jól működött, amíg megfelelő támogatást kapott a hátországtól. Mátyás halála után azonban az ország egyre nagyobb politikai és gazdasági válságba süllyedt, miközben az emiatt egyre gyengülő déli védelmi vonalnak épp ekkor kellett a legnagyobb kihívással szembenéznie. 1520 szeptemberében ugyanis az Oszmán Birodalom trónját fiatal és tettre kész Szulejmán szultán foglalta el. Míg apja, Szelim, a perzsák ellen keleten folytatandó hódítást tekintette fő céljának, addig Szulejmán belátta, hogy a kietlen hegyek között vívott háború számára már nem sok eredményt hozhat. Váltásra ösztönözték a hadsereg vezetői, hiszen keleten már nem adódott lehetőség a zsákmányszerzésre, és az ugyancsak muzulmán perzsák elleni testvérharcot is egyre többen ellenezték.