Az irodalomtanítás gyakorlata I. [antikvár]

Az irodalomóra és az irodalomtanítás valószínűleg a pedagógiai tevékenység egyik legbonyolultabb, nehezen kiismerhető területe. Ebben a vonatkozásban ugyanis semmiféle recept nem létezik. Németh László tanár-eszményképe, a "Toldyreál"-ban dolgozó Jánosi Béla például a "kis-Beöthy"-ben való szó-aláhúzatással s az aláhúzott szavakhoz fűzött széljegyzetekkel tanított. Szabó Dezső, akire Ungváron még az 1940-es években is úgy emlékeztek, mint a legnagyszerűbb irodalomtanárra, az erdőben sétálva, bizonyára minden rendszeresség nélkül beszélgetett diákjaival a magyar és francia literatúráról. Heinrich Böll könyvében, az Egy bohóc nézeteiben megjelenő Züpfner nevű tanár pedig csak egyszerűen felolvasta a verset, várt egy-két percet, s aztán mosolyogva pusztán annyit kérdezett: akar-e valaki hozzászólni?Mindenki, aki meghatározó életélményei közé besorozta volt irodalomtanárát, megegyezett azonban abban, hogy mestere rendkívüli személyiség volt. Jánosi Béla, az első esztétikatörténet írója, mindentudásával, mérlegelésével, csendes modorával hatott. Szabó Dezső a "szabódezsői teljes vidámság"-gal, szókimondásával, eredetiségével bilincselte magához növendékeit. Updike munkájának, A kentaurnak a tanárfigurájára (hogy másik regényből való példa zárja a sort) alapos tárgyismerete, humora, figyelmet érdemlő drámai készsége és emberfölötti önzetlensége miatt emlékeztek jószívvel.