A transz-atlantik megállói [antikvár]

BEVEZETŐ Gombrowicz szinte egész életében mellőzöttnek érezte magát. Kilátástalannak tűnő küzdelmet kellett folytatnia az elismerésért Lengyelországban, Argentínában, majd Európában. Csak a pályája legvégén tudott írói rangjához méltó pozíciót kivívni magának. Mindvégig komolyan foglalkoztatta apályakezdő és a „másodrangú" író léthelyzete, aki ki van szolgáltatva a közösségi kánonok őrzőiként fellépő tekintélyeknek, egyéniségét baljós testületek fenyegetik (lásd a műveiben megjelenő tanári karokat, sorozóbizottságokat, becsületbíróságokat). Ebből a tapasztalatból kiindulva próbálta megérteni az „emberközi templomban" formálódó egzisztenciát. Egyik kiváló értehnezője, Janusz Marganski „örök pályakezdőnek" nevezi hősét könyve címében.^ Ez az oximoron Gombrowicz esetében nem tekinthető abszurdumnak, hiszen voltak az életében újrakezdéssel járó hatalmas fordulatok, amelyek következtében elvesztette korábban kivívott írói presztízsét. Ez persze nagyon sok emigránssal megtörtént, de kevesen voltak köztük olyanok, akik ezt nem személyes katasztrófaként, hanem a személyiség kiteljesedését siettető termékeny válságként fogták fel. Itt most nem az emigráns lét Közép-Európából nézve oly vonzónak tűnő előnyeire gondolok, nem azt akarom hangsúlyozni, hogy Gombrowicz nem Lengyelországban, hanem Argentínában élte át a II. világháborút, nem bénították meg szellemileg a szocialista irodalmi élet intézményei, nem kerültek cenzorhoz a kéziratai, nem volt elzárva a nyugati szellemi élettől, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem azonosulhatott hosszú távon lokális szerepeivel, ezért nem rekedt meg a fejlődés adott szintjén. ' J. Marganski: Gombrowicz, wieczny debiutant. Kraków 200L 224 o.